AIPS: a legjobb tízben a Keleti Ágnesről szóló film

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.04.10. 17:57
null
Oláh Kata Keleti Ágnesről szóló filmje továbbra is esélyes a díjra (Fotó: Árvai Károly)
Oláh Kata filmje az újabb szűkítés után is versenyben maradt az AIPS Médiadíjért, a sportdokumentumfilmek kategóriájában – derült ki a Magyar Sportújságírók Szövetségének Facebook-bejegyzéséből.


A harmadik szűkítést követően tíz versenyfilm áll még, köztük a legidősebb olimpiai bajnokról, Keleti Ágnesről szóló „Aki legyőzte az időt” (angolul: Conquering time Agnes Keleti) című munka.

A zsűrizésben továbbra is részt veszt Csisztu Zsuzsa, az AIPS alelnöke, aki a Magyar Sportújságíról Szövetségének alelnöke is.

A kategóriákban a továbbiakban, várhatóan április 18-án, háromra csökkentik majd a versenyben lévők számát, a képzeletbeli „dobogósok” meghívást kapnak a május 9-i, szöuli díjátadóra is.

Korábban Tóth Bálintnak, az M4 Sport szerkesztő-riporterének Milák Kristófról készített, „A jóslat” című filmje is versenyben volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik