ILCA Eb: Vadnai Jonatán a hatodik, testvére a 13. helyről folytatja

Vágólapra másolva!
2023.03.15. 17:06
null
Vadnai Jonatán és Vadnai Benjamin is az Arany-csoportban folytathatja a küzdelmeket (Fotó: Facebook/Vadnai Jonatán)
Négy futam után Vadnai Jonatán az összetett hatodik, testvére, Benjamin a 13., míg Érdi Mária hat futamot követően a 19. helyen áll a vitorlázó ILCA (Laser) Európa-bajnokságon.

Az olaszországi Andorában zajló kontinensviadal honlapja szerint a férfiaknál Vadnai Jonatán egy-egy 18. és 8. hely mellett az egyik futamot megnyerte, így 11 helyezésponttal – a legrosszabb eredmény kiesik – a hatodik helyen áll.

Testvére a korábbi harmadik pozíciója mellé két hetedik és egy 17. helyezést gyűjtött be, ezzel összesítésben a 13. a 186 induló között. Mindez azt jelenti, hogy mindkét magyar az Arany-csoportban folytathatja a küzdelmeket.

A nőknél a tavaly vb-ötödik Érdinek nem sikerült jól a versenynap, egy-egy 21. és 15. helyezést gyűjtött be, mielőtt harmadikként ért célba. Összesített pontszáma ezzel 46, amivel a 112 fős mezőny 19. helyén áll.

Az olimpiai hajóosztály nyílt Eb-jén péntekig a tervek szerint 12 részverseny vár az indulókra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik