Vívás: Szatmári bronzérmes a tuniszi GP-viadalon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.01.15. 19:29
null
Szatmári András ezúttal is parádésan vívott (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet, archív)
Szatmári András bronzérmet szerzett a kardozók tuniszi Grand Prix-versenyén, mellette Gémesi Csanád és Márton Anna is a nyolcas táblán végzett.

 

Négy férfi és négy női kardozónk jutott fel a tuniszi Grand Prix-viadal főtáblájára, melynek küzdelmeit vasárnap rendezték.

S bár a nap folyamán akadtak szomorú pillanatok, ám összességében több okunk van az örömre, hiszen három magyar kardozó is a nyolcas táblára, vagy ahogyan a sportágban mondani szokták, a döntőbe jutott Tuniszban.

Hölgyeké az elsőbbség címszó alatt (és egyébként is), ejtsünk szót nagy visszatérőnkről, Márton Annáról, aki nagyszerűen vívott a nap folyamán – hogy elveszítette a negyeddöntőjét, az talán inkább volt köszönhető annak, hogy elfáradt, ám ez másfél éves kihagyás után talán nem is meglepő.

Mint ahogy eredménye nem volt az mestere, Gárdos Gábor számára is, aki néhány nappal ezelőtt ezt súgta nekünk: „Pankát a nyolcba várom Tuniszban, ha kihagyott másfél évet, ha nem.”

Gárdos edző másik tanítványáért is szoríthatott vasárnap, és Szatmári András egy körrel tovább is vitézkedett, hiszen bejutott a négy közé, ahol aztán a grúz Szandro Bazadze ellen kapott ki, s így bronzérmet szerzett.

Egyéni világbajnokunk kapcsán mindössze annyi a megjegyzésünk: nagyon rég vártuk már tőle az érmet az egyéni versenyeken is.

A nap harmadik remek teljesítményét Gémesi Csanád nyújtotta, s újfent bizonyította, ő bizony sohasem adja fel: az első és a második körben is 15:14-re nyert aktuális ellenfele ellen, majd a nyolcaddöntőben is egy tus döntött a javára – az első helyen kiemelt Luca Curatoli ellen. Aztán meg ugyanígy kapott ki a másik olasz klasszistól, Luigi Samelétől a négy közé jutásért, így a gödöllőiek klasszisa a hetedik helyen végzett.

GRAND PRIX-VERSENY, TUNISZ
Kard. Egyéni. Férfiak. A 32 közé jutásért: Szatmári–Pak Szang Von (dél-koreai) 15:11, Gémesi Cs.–Garrigue (francia) 15:14, Curatoli (olasz)–Galgóczy 15:7, Elsziszi (egyiptomi)–Horváth G. 15:14. A 16 közé jutásért: Szatmári–Streets (japán) 15:6, Gémesi Cs.–Elsziszi 15:14. Nyolcaddöntő: Szatmári–Csap (ukrán) 15:10, Gémesi Cs.–Curatoli 15:14. Negyeddöntő: Szatmári–Neri (olasz) 15:10, Samele (olasz)–Gémesi Cs. 15:14. Elődöntő: Sz. Bazadze (grúz)–Szatmári 15:12
Nők. A 32 közé jutásért:
Pusztai–Bunyatova (azeri) 15:4, Katona–Mukae (japán) 15:11, Márton–Li Hanah (dél-koreai) 15:13, Battai–Skarbonkiewitz (amerikai) 15:8. A 16 közé jutásért: Márton–Gkuntura (görög) 15:14, Rotili (olasz)–Pusztai 15:11, Gregorio (olasz)–Katona 15:9, Eifler (német)–Battai 15:11. Nyolcaddöntő: Márton–Chamberlain (amerikai) 15:11. Negyeddöntő: Georgiadu (görög)–Márton 15:9

VILÁGKUPAVERSENY, PÁRIZS
Tőr.
Csapat. Férfiak. A 16 közé jutásért: Magyarország–Mexikó 45:30 (Szemes +6, Tóth G. +4, Mihályi +3, Dósa +2). Nyolcaddöntő: Dél-Korea–Magyarország 45:30 (Szemes –3, Dósa –3, Mihályi –4, Tóth G. –5). A 9–16. helyért: Spanyolország–Magyarország 45:43 (Szemes +11, Dósa +2, Mihályi –7, Tóth G. –8). A 13–16. helyért: Belgium–Magyarország 45:26 (Mihályi –3, Szemes –7, Dósa –9). A 15. helyért: Magyarország–Argentína 45:25 (Dósa +13, Szemes +6, Mihályi +1)
Nők. A 16 közé jutásért:
Magyarország–Mexikó 45:28 (Kondricz +12, Pásztor +3, Kreiss +2). Nyolcaddöntő: Kanada–Magyarország 44:36 (Kondricz +1, Pásztor +1, Kreiss –10). A 9–16. helyért: Magyarország–Szingapúr 45:37 (Kondricz +10, Pásztor +9, Mesteri –11). A 9–12. helyért: Dél-Korea–Magyarország 45:35 (Pásztor +1, Kondricz –4, Mesteri –7). A 11. helyért: Magyarország–Ausztria 45:29 (Pásztor +14, Mesteri +4, Kondricz –2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik