Vívás: férfi párbajtőrözőink már Bernben is bizonyítanának

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2022.11.10. 10:02
null
Dancsházy-Nagy Tamás bízik benne, hogy már Bernben kifizetődik a befektetett munka (Fotó: Nemzeti Sport)
Egyértelműen a párizsi csapat­kvóta megszerzése a célja férfi párbajtőr-válogatottunknak, Dancsházy-Nagy Tamás vezetőedző egyelőre az elmúlt hónapokban megszokott négyesnek szavaz bizalmat.

– Pénteken Bernben rajtol a férfi párbajtőrözők világkupa-sorozata, április elsejétől pedig elkezdődik az olim­piai kvalifikáció. Hogyan áll a csapat, a szak­ág?
– Azon a terven, amelyet „felrajzoltam” a fejemben, lépésről lépésre haladtunk, bízom bennem, hogy a munka meghozza a gyümölcsét. Már a berni világkupa-viadalon is – válaszolta Dancsházy-Nagy Tamás, a férfi párbajtőr-válogatott fegyvernemi vezetőedzője. – Szeptemberben és októberben az volt a legfontosabb feladat, hogy a ház alapját kellőképpen megerősítsük, hiszen éppen a kvalifikáció miatt hosszú és nehéz szezon vár ránk, ahhoz pedig, hogy mentálisan és fizikailag is bírjuk, most kellett építkeznünk. Menet közben erre már nemigen lesz idő. Ez nem azt jelenti, hogy a berni világkupaverseny nem lesz fontos, ellenkezőleg, rendkívül fontos lesz, mint innentől minden viadal az idényben.

– Nem titok, hiszen ki is mondta néhány hónapja: egyértelműen a párizsi csapatkvóta megszerzése a cél. Az Európa-, majd a világbajnokságon az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely összetételű négyes kapott bizalmat. Bernben is ez a kvartett lép pástra?
– Igen, azt szeretném, ha ez a négyes kezdené meg a világkupa-sorozatot, hozzátéve, hogy a fegyvernemünkben több tehetséges, jó vívó van rajtuk kívül is, a cél pedig egyértelműen az, hogy a legjobb összeállításban vágjunk neki az áprilisban kezdődő kvalifikációs időszaknak.

– Milyen állapotban vannak a fiúk?
– Úgy érzem, jó a hangulat a csapatban, úgy dolgoztunk végig, hogy tudták, mit és miért végzünk, s ez láthatóan felszabadította őket. Én tudatos felkészülésnek hívom ezt, abban pedig bízom, hogy ez a típusú munka olyan mentális állapotba hozza a srácokat, hogy a páston is eredményesek lesznek.

– A berni lesz a vk-sorozat első állomása – az eredményekből kell-e bárminemű következtetést levonnunk a jövőre nézve, vagy ez még nagyon a szezon eleje?
– Azt nem mondanám, hogy a berni eredmény nem lesz hatással a következő hetekre, már csak ezért is próbáltunk nagyon jól felkészülni a versenyre. Nem hiszem, hogy egyetlen vk-viadalt is elengedhetünk. Ugyanakkor férfi párbajtőrben nagyon sűrű a mezőny, mindig szoros küzdelmek zajlanak a páston, minden egyes tusért, minden egyes világranglistapontért nagyon meg kell harcolni, ezért aztán lehet, hogy egy rosszabb eredmény után is jó érzésekkel távozunk Bernből, de az is elfordulhat, hogy az első helyek valamelyikének megszerzése vált ki belőlünk negatív érzéseket. Én ugyanis az érzést keresem – azt, amelynek segítségével lendületesek és dinamikusak voltunk tavaly a páston, s amelynek köszönhetően hittek magukban és a társaikban is a versenyzőink.

Hat fegyvernem, öt helyszín
Mind a hat fegyvernem képviselői fegyvert ragadnak a hétvégén: női és férfi kardozóink Algírban, férfi párbajtőrözőink Bernben, női párbajtőrözőink Tallinnban, férfi tőrözőink Bonnban, míg női tőrözőink itthon lépnek pástra. A sportágban viszonylag ritka, hogy egy világkupaversenyt mindkét nemben megrendeznek ugyanott, ám a koronavírus-járvány a hagyományokat is átírta kissé, ennek is köszönhető, hogy csütörtöktől vasárnapig Algírban versenyeznek a világ legjobb kardvívói – és ez a kitétel a férfimezőny kapcsán amúgy egyáltalán nem túlzó, hiszen a világranglista első harminc helyezettje közül csak egy kardozó hiányzik: Szilágyi Áron (Vasas SC). Háromszoros olimpiai bajnokunk a szezon első vk-viadalát még kihagyja, távollétében a csapatversenyen klubtársa, az ifjúsági olimpiai bajnok Rabb Krisztián kap lehetőséget – Szatmári András (MTK), Gémesi Csanád (MATE-GEAC) és Decsi Tamás (KVSE) mellett. A nyáron világbajnoki aranyat szerző női csapat tagjai (Battai Sugár Katinka, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca) viszont kivétel nélkül ott lesznek Algírban. A kairói győzelem egyébként a harmadik helyre repítette a mieinket a világranglistán, ezt a pozíciót kellene valahogy megőrizni az áprilisban kezdődő kvalifikációig – egyébként a férfi kardcsapat a második, míg a férfi párbajtőr-válogatott a negyedik a rangsorban, a párizsi olimpiai kvóta megszerzésére ennek a három együttesünknek van reális esélye.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik