Vívó-vb: a 14. helyen végzett férfi tőrcsapatunk

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.22. 18:55
null
Dósa Dánielék (balra) nem bírtak a címvédő amerikaiakkal (Fotó: Földi Imre)
Az első mérkőzést fölényesen megnyerte, a másodikon viszont simán kikapott a címvédő amerikaiaktól, így nem jutott negyeddöntőbe a magyar férfi tőrcsapat a kairói vívó-világbajnokságon. A folytatásban még három mérkőzés várt a mieinkre pénteken, ezek közül egyet megnyertek, kettőt pedig elvesztettek, így a 14. helyen végeztek.

 

A Dósa Dániel, Szemes Gergő, Németh András, Frűhauf Benjámin alkotta válogatott elsőre 21 tus különbségű győzelmet aratott a csehek felett úgy, hogy a mérkőzés közepéig szoros volt az állás, de aztán Szemes, Dósa és Németh is hozta a győzelmeket.

A nyolc közé jutásért a jóval esélyesebb amerikaiakkal kellett vívni, akik az első pillanattól kezdve irányították az ütközetet. Egy darabig sorra nyerték az asszóikat, ráadásul többnyire jelentős különbséggel, a magyarok ekkor kevés találatot tudtak adni. A végére javult a helyzet, Szemes döntetlent ért el az egyéniben bronzérmes Nick Itkinnel szemben, majd Dósa 10:5-re megverte a riói olimpia ezüstérmesét, Alexander Massialast.

A folytatásban még három mérkőzés várt a mieinkre pénteken, ezek közül aztán egyet megnyertek, kettőt pedig elvesztettek: kikaptak az osztrákoktól, majd legyőzték a németeket, végül alulmaradtak a britekkel szemben, így a 14. helyen végzetek.

A negyeddöntősök szombaton folytatják versenyüket.

A női tőrözők csapataranyát az olaszok nyerték; a Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Lupkovics Dóra, Pöltz Anna négyes csütörtökön a 16 között kikapott a spanyoloktól, így nem került negyeddöntőbe, és még aznap levívta alsó ági mérkőzéseit. Az ukránokat legyőzte, a németektől kikapott, végül a briteknél jobbnak bizonyult, így 11. lett.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, KAIRÓ
FÉRFI TŐR, CSAPAT
A 32 KÖZÖTT

Magyarország–Csehország 45:24
A 16 KÖZÖTT
Egyesült Államok–Magyarország 45:27
A 9–16. HELYÉRT
Ausztria–Magyarország 45:39
A 1316. HELYÉRT
Magyarország–Németország 45:40
A 13. HELYÉRT
Nagy-Britannia–Magyarország 45:39

NŐI TŐR, CSAPAT
CSÜTÖRTÖKÖN VÍVTÁK

A 16 KÖZÖTT
Spanyolország–Magyarország 45:31
A 9-16. HELYÉRT
Magyarország–Ukrajna 45:32
A 9-12. HELYÉRT
Németország–Magyarország 45:41
A 11. HELYÉRT
Magyarország–Nagy-Britannia 45:28

PÉNTEKEN
NEGYEDDÖNTŐ

Olaszország–Lengyelország 45:26
Japán–Kanada 45:28
Egyesült Államok–Spanyolország 45:27
Franciaország–Kína 45:24
ELŐDÖNTŐ
Olaszország–Japán 45:37
Egyesült Államok–Franciaország 45:35
A 3. HELYÉRT
Franciaország–Japán 40:34
A DÖNTŐ
Olaszország–Egyesült Államok 45:27

A végeredmény: 1. Olaszország (Arianna Errigo, Martina Favaretto, Francesca Palumbo, Alice Volpi), 2. Egyesült Államok (Jacqueline Dubrovich, Lee Kiefer, Maia Mei Weintraub, Zander Rhodes, 3. Franciaország (Anita Blaze, Pauline Ranvier, Ysaora Thibus, Solene Butruille), ...11. Magyarország (Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Lupkovics Dóra, Pöltz Anna)

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik