Birkózó Eb: Bajcajev ezüstérmes 97 kg-ban

K. G., K. B., R. P.K. G., K. B., R. P.
Vágólapra másolva!
2022.03.29. 21:15
null
<p>Bajcajev (hátul) nagyon szép ezüstérmet szerzett (Fotó: Földi Imre)</p><p><strong>GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! </strong></p>
Ezüstérmet szerzett Bajcajev Vlagyiszlav a budapesti birkózó Európa-bajnokságon a szabadfogásúak 97 kilogrammos versenyében, miután 11:5-re kikapott az azeri Magomedkhan Magomedovtól.

Pikánsnak ígérkezett a 97 kg-os szabadfogásúak fináléja, hiszen a két résztvevő a 2020-as krasznojarszki Grand Prix-n még egyaránt orosz színekben birkózott, a döntőben ráadásul egymás ellen – akkor Bajcajev Vlagyiszlav diadalmaskodott Magomedhan Magomedov felett.

Három évvel később immár magyarként, illetve azeriként keresztezték egymás útját, csak ezúttal egy Európa-bajnoki fináléban! Az ismerkedési fázis után Bajcajev próbált menni előre, de egy ízben ellépett előle az ellenfél, majd össze is fogta az alá beeső magyart állásból, és a fejlefogás után szép akciót csinált rajta – hogy valóban ért-e négyet, vagy csak kettőt, nehéz megmondani, de onnantól, hogy a bírák megadták rá a négyet, mi pedig nem challenge-dzseltünk, nagyjából mindegy is. Ezután azonban Bajcajevnek is sikerült a mögé kerülés és a levitel, s a szőnyegről kimenekülésért még egy egypontos intés is járt az azerinek. 5:3 után megint csak Magomedovnak sikerült nagyobb értékű akciókat végrehajtani, 9:5-re majd 11:5-re is vezetett, ezt már meg is tartotta, így megérdemelten lett Európa-bajnoki aranyérmes, az oroszként Európa-bajnok Bajcajev Vlagyiszlav pedig pályafutása második kontinensbajnoki ezüstjével vigasztalódhatott.

„Nagyon erős ellenféllel szemben küzdött, és nem esélytelenül – mondta Konsztantyin Gulevszkij, a magyar válogatott edzője Bajcajevről. – Kevés hiányzott ahhoz, hogy felé billenjen a mérleg nyelve. Egész nap erre a meccsre készült, győzni akart, épp emiatt egyelőre kicsit keserű most ez az ezüstérem. Kell némi idő neki, hogy feldolgozza, veszített.”

Muszukajev Iszmail aranyérméről itt olvashatnak!

BIRKÓZÁS

EURÓPA-BAJNOKSÁG (Budapest, BOK-csarnok)
Szabadfogás, 97 kg, döntő

Bajcajev Vlagyiszlav–Magomedkhan Magomedov (azeri) 5:11

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik