Asztalitenisz: Harczi Zsolt lett az osztrák női válogatott szövetségi kapitánya

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.09. 11:11
null
Harczi Zsolt lett az osztrák női válogatott kapitánya (Fotó: Földi D. Attila, archív)
Harczi Zsoltot nevezték ki az osztrák női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitányának – írja az MTI.


Az ország sportági szövetsége (ÖTTV) szerdán közölte, hogy a Linz AG Froschberg magyar vezetőedzője irányítja a jövőben a nemzeti csapat felkészülését is.

„Örülök ennek a kihívásnak, a klubomban naponta dolgozom a válogatott tagjainak nyolcvan százalékával”
– jelentette ki az 54 éves szakember, aki célként a 2024-es párizsi olimpiai szereplést jelölte meg.

Elődje, az örmény David Szargszjan 2020 januárjában állt munkába, a mostani váltásról pedig Stefan Fegerl ÖTTV-elnök annyit mondott, hogy az eddigiekkel ellentétben a kapitány remekül együtt tud működni a linzi klubbal.

Harczi Zsolt játékosként ötszörös egyéni magyar bajnok volt, kijutott az 1988-as szöuli olimpiára, majd 2004 és 2013 között a magyar férfiválogatott szakvezetőjeként dolgozott, így a 2012-es londoni játékokon is.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik