Létesítmény: speciális játszóteret adtak át Nyíregyházán

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2021.11.23. 21:06
Idén a harmadik, összesen pedig a 16. befogadó játszótér nyitja meg kapuit ezúttal Nyíregyházán.

 

Az inkluzív közösségi teret Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója és dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere adta át a Kossuth utca és Sarkantyú utca sarkán.

Az eseményen beszédet mondott dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő is. A korábbi évekhez hasonlóan a megvalósítást idén is limitált kiadású Nagykarácsony sorsjegyek bevételének egy részéből vállalta a nemzeti lottótársaság.

A Krúdy Gyula Gimnázium mögött található befogadó játszótérre látogatók igazi időutazásban vehetnek részt. A helyszínre érkezők találkozhatnak az elmúlt ötven év esti meséinek számos főszereplőjével, mint a Tv Maci, Süsü, Pom Pom, valamint a Mézga család, de a játékokon megelevenednek a magyar népmesék karakterei is.

A témakör és az eszközök kiválasztásakor azon túl, hogy a fogyatékossággal élő (atipikus) és ép (tipikus) gyermekek együtt tudjanak játszani, szempont volt az is, hogy minél szélesebb korosztály érdeklődésére számot tartó elemeket telepítsenek.

Hazánkban a 14 év alatti gyermekek közül minden tizenötödik érintetett a fogyatékosság valamely típusával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik