Asztalitenisz: mind az öt számban talpon maradtunk

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 21:53
null
Nagyváradi Mercédesz nyolcaddöntős (Fotó: Dömötör Csaba)
A WTT-sorozat budapesti állomásán a főtáblás küzdelmek első napjának végére mind az öt számban maradt versenyben hazai asztaliteniszező.

 

Azok után, hogy a délelőtti programban a fiatal Huzsvár Erik, Szántosi Dávid páros bravúros szerepléssel bejutott a negyeddöntőbe, ahová még az Ecseki Nándor, Szudi Ádám és a Madarász Dóra, Pergel Szandra kettős is kvalifikálta magát, a délután és az este a férfi és a női egyesé, valamint a vegyes párosé volt. Magyar szempontból a női egyes jelentette a fő attrakciót, mivel itt hét magyar is volt a 32-es főtáblán, ráadásul a sorsolás alapján jó esély nyílt arra, hogy többségük az első forduló után talpon maradjon. Az viszont biztos volt, hogy Madarász Dóra és Nagyváradi Mercédesz közül az egyikük búcsúra kényszerül, mert a sorsolásnál szembekerültek egymással. Nos, a papírforma alapján talán valamivel Madarász tűnt esélyesebbnek, ám a magyar rangadót végül négy játszmában Nagyváradi nyerte meg. Madarász mellett még a júniusban pályafutása során először női egyes magyar bajnoki címet szerző, ám most a szerb Izabela Lupuleszkutól vereséget szenvedő Imre Leila, valamint Bálint Bernadett búcsúzott, utóbbi az első helyen kiemelt, monacói színekben szereplő Xiaoxin Yangtól kapott ki.

A cél, hogy minél többen és minél több ranglistapontot gyűjtsünk” – mondta még a rajt előtt Bátorfi Zoltán, s női válogatottunk szövetségi kapitányának óhaja eddig egész szépen teljesül.

A férfiak viszont valamivel rosszabb mérleggel zárták a napot: a 16 közé jutásra öt esélyünk is volt, ám végül csak Ecseki Nándor lehetett maradéktalanul elégedett, az osztrák Alexander Chen elleni négyjátszmás sikerével ott van a nyolcaddöntőben – a cseh Tomás Polansky lesz az ellenfele –, Szudi Ádám, Majoros Bence, Juhász Patrik és András Csaba viszont kiesett, míg vegyes párosban a tokiói olimpián is szereplő Szudi, Pergel kettőst három szettben legyőző Ecseki, Madarász kooperáció maradt talpon, s mivel az András Csaba, Imre Leila duó kétjátszmás hátrányból fordítva felülmúlta szerb ellenfelét, ebben a számban két negyeddöntősünk is van.

WTT-SOROZAT, 4. KATEGÓRIA (CONTENDER), BOK-CSARNOK
Férfiak. Egyes. A 16 közé jutásért:
Pitchford (angol)–Szudi Ádám 3:2 (–9, 2, –10, 3, 7), Ecseki Nándor–Chen (osztrák) 3:1 (–12, 9, 8, 9), Szkacskov (orosz)–Juhász Patrik 3:0 (7, 7, 6), Desai (indiai)–András Csaba 3:2 (–6, –7, 11, 7, 4), Meng (német)–Majoros Bence 3:0 (10, 10, 9)
Nők. Egyes. A 16 közé jutásért:
Hartbrich Leonie–Helmi (egyiptomi) 3:0 (5, 6, 7), Xiaoxin Yang (monacói)–Bálint Bernadett 3:0 (5, 9, 6), Pergel Szandra–Tennison (indiai) 3:2 (–10, –8, 6, 8, 7), Póta Georgina–Kukulková (szlovák) 3:0 (3, 7, 3), Lupuleszku–Imre Leila 3:1 (–3, 8, 10, 6), Nagyváradi Mercédesz–Madarász Dóra 3:1 (–9, 6, 9, 4)
Vegyes páros. Nyolcaddöntő:
Pistej, Balázová (szlovák)–Juhász, Bálint 3:1 (–8, 5, 9, 5), András, Imre–Jokics, Levajac (szerb) 3:2 (–10, –6, 11, 2, 8), Ecseki, Madarász–Szudi, Pergel 3:0 (5, 3, 13)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik