Vívás: elfogadta a tagság a szakmai beszámolókat

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.05.25. 18:45
null
Csampa Zsolt elnöki beszámolóját egyhangúlag fogadta el a tagság (Fotó: Matey István/Hajdú-bihari Napló)
Egyhangúlag fogadta el a tagság a beszámolókat a Magyar Vívószövetség (MVSZ) keddi közgyűlésén, melyen kerek évfordulósok köszöntésére is sor került.

Csampa Zsolt elnök a beszámolójában emlékeztetett rá, hogy a 2020-as évet a vívásban is a pandémia határozta meg, szakmai szempontból márciusig, a versenyrendszer felfüggesztéséig lehet csak elemezni és értékelni az esztendőt, azt követően az egészség megóvása, a járvány megelőzése vette át a főszerepet. Ezzel összefüggésben megköszönte valamennyi sportági résztvevő felelősségteljes és fegyelmezett hozzáállását – a szövetség honlapjának tájékoztatása szerint.

Az elnöki beszámolót a közgyűlés egyhangú szavazással fogadta el, majd hasonlóan járt el a költségvetéssel, a mérleggel, az ellenőrző testület beszámolójával is. Zárásként a 2021-es év pénzügyi és szakmai tervét hagyta jóvá a testület.

A közgyűlésen ott volt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is, aki köszöntőjében gratulált a sportágnak az olimpiai kvalifikációs helyek kiharcolásáért – 13 magyar vívó utazhat a japán fővárosba –, egyben hangsúlyozta: a tokiói olimpiával kapcsolatosan kérdésként csak a „hogyan” vetődik fel, az viszont bizonyos, hogy nem egészen két hónap múlva megrendezik az ötkarikás játékokat.

A közgyűlésen köszöntötték a sportág kerek születésnaposait. Ezt hagyományosan decemberben, a Magyar Vívás Napján teszi meg az MVSZ, de a pandémia miatt erre legutóbb nem kerülhetett sor. Most viszont a közgyűlés vastapsa mellett vehette át ajándékát Nagy Tímea, Várkonyi Marina, Eőry Diána, Kovács Iván (50 évesek), Navarrete József, Plásztán Attila (55 évesek), Szelei István, Galli Zsolt, Gergácz László, Németh Kálmán (60 évesek), Decsi István (65 éves), Román János, Bodnár József (70 éves), Bóbis Ildikó (75 éves), B. Nagy Pál, valamint Pézsa Tibor (85 évesek).

Ezt követően egyperces néma felállással emlékezett a közgyűlés azokra a nagyságokra – Almási Jánosra, Fekete Györgyre, Kamuti Lászlóra, Kriza Ákosra, Mohos Jánosra, Pallaghy Csabára, Szántó Gáborra és Tiszttartó Tiborra –, akik az elmúlt egy évben hunytak el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik