Vendée Globe: Dalin megközelítette az éllovas Bestavent

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.11. 15:39
null
Yannick Bestaven (Fotó: AFP)
Jelentősen csökkent az éllovas Yannick Bestaven előnye a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen.

 

A Maitre Coq IV nevű hajót navigáló francia vitorlázó már csak mintegy 50 mérfölddel előzi meg második helyezett honfitársát, az Apiviát kormányzó Charlie Dalint. A harmadik helyen a szintén francia Thomas Ruyant halad a LinkedOuttal, hátránya 130 mérföld Bestavenhez képest.

Az élcsoport tömörülése annak tudható be, hogy Brazília partjai mentén egymás után gyenge szeles területre érkeztek, érkeznek be a hajósok.

A mezőnyből az első 14 hajó jutott már túl a Horn-fokon. A 33 indulóból eddig heten adták fel a versenyt.

A földkerülő viadalok közül a Vendée Globe a legnehezebb: az indulóknak 18 méteres, egytestű hajójukkal egyedül, kikötés és külső segítség nélkül kell vitorlázniuk.

A versenycsúcsot a francia Armel Le Cléach tartja, aki a legutóbbi földkerülést 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperc alatt teljesítette.

Fa Nándor az 1992–1993-as Vendée Globe-on legjobb nem franciaként az ötödik, 2016–2017-ben pedig a nyolcadik helyen végzett, majd ezt követően visszavonult a versenyzéstől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik