Vendée Globe: csökkent, de még mindig tekintélyes Bestaven előnye

Vágólapra másolva!
2021.01.09. 12:52
null
Bestaven továbbra is az élen halad (Fotó: AFP – archív)
Továbbra is Yannick Bestaven halad az élen a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen, és bár kicsit csökkent, továbbra is jelentős az előnye.

 

A Maitre Coq IV nevű hajót navigáló francia vitorlázó, Yannick Bestaven gyenge szeles területre ért Brazília partjai mentén, így üldözői az elmúlt egy-két naphoz képest kicsit közelebb kerültek hozzá. A szintén francia Charlie Dalin (Apivia) mintegy 330, Thomas Ruyant (LinkedOut) pedig nagyjából 360 tengeri mérföldre van tőle.

A mezőnyből az első 14 hajó jutott már túl a Horn-fokon. A 33 indulóból eddig hatan adták fel a versenyt.

A földkerülő viadalok közül a Vendée Globe a legnehezebb: az indulóknak 18 méteres, egytestű hajójukkal egyedül, kikötés és külső segítség nélkül kell vitorlázniuk. A versenycsúcsot a francia Armel Le Cléach tartja, aki a legutóbbi földkerülést 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperc alatt teljesítette.

Fa Nándor az 1992-93-as Vendée Globe-on legjobb nem franciaként az ötödik, 2016-17-ben pedig a nyolcadik helyen végzett, majd ezt követően visszavonult a versenyzéstől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik