EJ: hetedikként zárt az egyetlen magyar szambós

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 14:14
null
Sirankó Ferenc hetedikként zárt (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Sirankó Ferenc mind a két mérkőzését elveszítette a szambósok 100 kilogrammos súlycsoportjában a minszki Európai Játékok szombati versenynapján, így hetedikként zárta a viadalt.

 

A Megyer SC 34 éves versenyzője – aki ebben a sportágban egyedül képviseli Magyarországot – éppen nyolcadikként került a nyolcfős mezőnybe. Első ellenfele a többszörös világbajnoki ezüst- és bronzérmes, lett Viktors Lesko volt, akit harmadikként rangsoroltak. Az esélyek tehát a rivális mellett szóltak, arra azonban talán maga Lesko sem számított, hogy csupán mintegy fél percet töltenek a szőnyegen.

A lett egyből földre vitte a két méter magas Sirankót, előbb a lábát, majd a karját szorította, s egy idő után a magyarnak nem volt más választása, mint lekopogni, azaz feladni a küzdelmet. Lesko a jegyzőkönyv szerint úgynevezett totális győzelmet aratott, s ezzel ő került az elődöntőbe.

Bő két óra múlva aztán a negyeddöntő veszteseinek egyik összecsapásán a magyar szambós a moldovai Denis Tachiival nézett farkasszemet, s ugyan itt már több esélye volt, a vége ugyanúgy vereség lett. A meccset a rivális nyerte meg 7–0-ra.

„A lett fiú a győzelemre is esélyes, nem volt meglepetés, hogy legyőzött – értékelt az MTI-nek a hórihorgas magyar szambós. – Az viszont váratlanul ért, hogy mindjárt az elején a földre vitt, mert ő a dzsúdós múltjával általában fent dolgozik. A vereségen sikerült hamar túltennem magamat, a következő ellenfél dolgát is próbáltam megnehezíteni, ez talán sikerült is.”

Hozzátette: vegyes érzésekkel zárja a tornát, mert szerinte a második mérkőzését akár meg is nyerhette volna, bár úgy látja, a 7. hely a realitás.

A szambó orosz eredetű katonai birkózás, amely az úgynevezett „alávetéses”, leszorításos, vagy feladásra kényszerítő birkózások közé tartozik. Eredetileg támadó-önvédelmi célú pusztakezes harci technika, alapjait leginkább a cselgáncs és a szabadfogású birkózás képezi. A sportágat tavaly ismerte el hivatalosan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik