Cselgáncs: Gercsák Szabina a mellrák elleni küzdelem mögé áll

Vágólapra másolva!
2018.10.03. 11:02
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja – a kampányhoz immáron második alkalommal csatlakozik a cselgáncsozó Gercsák Szabina, aki nagyon fontosnak tartja, hogy felhívják a nők figyelmét a megelőzésre.

„Fontos, hogy mindenki odafigyeljen magára, és minden évben részt vegyen szűrővizsgálaton. Nőként különösen fontosnak tartom a mellrákot megelőző vizsgálatokat – mondja a versenyző, aki idén többek között árverésre ajánlotta fel azt az övét, amelyben a 2015-ös korosztályos világbajnokságot megnyerte. – Az övön rózsaszín hímzéssel lesz megtalálható a nevem, emellett öt rózsaszín pólót is felajánlok, amelynek hátoldalán a kiemelkedő eredményeim, az elején pedig az a felirat áll: Harc a mellrák ellen!”

A baki világbajnokság csapatversenyében olimpikont legyőző Gercsák októberben olyan dzsúdóruhát visel, amelyre rózsaszín anyag lesz felvarrva.

„Ha egyetlen nőnek tudok segíteni a küzdelmében, már megérte!” – tette hozzá a versenyző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik