Cselgáncs-vb: Tóth Krisztián nem jutott be a döntőbe

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2017.09.01. 16:41
Tóth Krisztián (90 kg) nem jutott döntőbe a budapesti cselgáncs-világbajnokságon: a KSI kiválósága ellen a szerb Nemanja Majdov vazaarival harcolta ki a fináléba kerülést.

Az elődöntő is hasonló képet mutatott, mint Tóth Krisztián korábbi meccsei. Az eleje egy nagyon picit döcögött, de ahogy felvette a mérkőzés ritmusát, folyamatosan került át a kezébe az irányítás. Majdov ellen az utolsó két percben szinte csak a magyar dzsúdós próbált dobni, ám a rivális mindig kicsúszott a kezei közül. Négy másodperccel a rendes játékidő vége előtt intették meg, noha jobb lett volna, ha ez az intés elmarad, s inkább a hosszabbításban osztják ki a bírók.

Ott ugyanis szintén Tóth dominált, aztán a nyolcvanadik másodpercben Majdov elkapta a karját és vazaarit érően dobta el a magyar kiválóságot, aki az esés után térdre ereszkedett, és csak nézett maga elé, hiszen olyan meccset veszített el, amely a kezében volt. Igaz, ettől szép a dzsúdó, de most ez senkit sem vigasztal.

Tóth Krisztián a bronzéremért a világbajnok dél-koreai Gvak Dong Hannal mérkőzik.

A NAP KORÁBBI ESEMÉNYEIRŐL ITT OLVASHATNAK RÉSZLETES ÖSSZEFOGLALÓT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik