Torna: Babos 7. Cottbusban; magyar aranyak az emlékversenyen

Vágólapra másolva!
2016.04.03. 19:13
Babos Ádám a hetedik helyen végzett a cottbusi torna-világkupaverseny korlát szerenkénti fináléjában.

Az FTC Ybl Tervező tornásza a hatodik pozícióban került be a fináléba, amelyben hibátlan gyakorlatot mutatott be, pontszáma magasabb is lett, mint a selejtezőben. A 14.200 pont a korlát döntőjében a hetedik helyre volt elegendő.

„Boldog vagyok, mert a gyakorlatomat szép tisztán sikerült bemutatnom, de sajnos nem tudtam előrébb végezni, mint a hetedik hely, mert a kiinduló pontszámom nem elég magas a többi tornászéhoz képest, a brazil versenyzőt mindenesetre így is megelőztem. Nagyon jól éreztem magam az egész finálé alatt, fantasztikus élmény volt a világ legjobbjaival korlátozni, és persze sok tapasztalatot is szereztem" – értékelt Babos.

A Matolay Elek női nemzetközi emlékversenyen a szerenkénti finálékban a felnőtteknél minden szeren más versenyző állhatott a dobogó tetejére, az ifiknél Szujó Dorka, a serdülőknél testvére, Szujó Hanna tudott duplázni.

A kiskunfélegyházi KÉSZ Arénában a felnőttek szerenkénti döntői az ugrással kezdődtek. Itt Dévai Boglárka nyert, aki először mutatta be versenyen második nehezebb ugrását, de nem sikerült beleállnia, 13.700 ponttal lett első, talajon pedig a második helyen végzett. Felemás korláton a riói tesztversenyen érdekelt Kovács Zsófia mutatott be tökéletes gyakorlatot, a mezőny legmagasabb pontszámával, 14.300-zal győzött. Böczögő Dorina talajon gyűjtött be aranyérmet, gyakorlata 14.200 pontot ért, gerendán és felemás korláton pedig második lett. Gerendán a szlovák Barbara Mokosová két tizedponttal előzte meg a békéscsabai versenyzőt, itt Kovács hibázott és ötödikként zárt.

Az ifiknél Szujó Dorka kétszer állhatott a dobogó tetejére, felemáskorláton (13.500) és gerendán (12.600) lett aranyérmes. Talajon a szerb Andjela Djurdjevics, ugrásban a szlovén Lucija Hribar végezett az élen.

A serdülőknél minden szeren magyar tornász nyakába került az aranyérem, Szujó Hanna duplázott, testvéréhez hasonlóan gerendán (12.600) és talajon (12.700) győzött. Ugrásban Bácskay Csenge (12.850), felemás korláton Schermann Bianka (11.700) lett az első.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik