Cselgáncs Eb: Gercsák sikere, Szabó Franciska búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.22. 12:35
A 70 kilogrammos Gercsák Szabina ippongyõzelemmel kezdett, a 63 kilós Szabó Franciska ugyanakkor búcsúzott pénteken az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságon Kazanyban.

Az ifjúsági olimpiai bajnok Gercsák a dán Emilie Sookkal találkozott a 32 között, és végig aktívabb volt ellenfelénél, akit háromszor is megintettek. A meccsidő vége előtt 24 másodperccel aztán a 19 éves miskolci versenyző egy hátsó gánccsal földhöz vágta a dánt, ezzel véget vetett a küzdelemnek. A folytatásban a valamennyi korosztályos Eb-t megnyerő Gercsákra a világbajnoki harmadik lengyel Katartyna Klys vár, aki mindkét eddigi mérkőzésükön legyőzte őt.

Szabó Franciska a spanyol Cristina Cabana Perez elleni villámgyőzelem után a 16 között a világbajnok szlovén Tina Trstenjakkal csapott össze, aki az első perc végén leszorítással nyert. Így a békéscsabai dzsúdós helyezetlenül zárt.Gercsák a dán Emilie Sookkal találkozott a 32 között, és végig aktívabb volt ellenfelénél, akit háromszor is megintettek. A meccsidő vége előtt 24 másodperccel aztán a 19 éves miskolci versenyző egy hátsó gánccsal földhöz vágta a dánt, ezzel véget vetett a küzdelemnek. A folytatásban a valamennyi korosztályos Eb-t megnyerő Gercsákra a világbajnoki harmadik lengyel Katartyna Klys vár, aki mindkét eddigi mérkőzésükön legyőzte őt.

Szabó Franciska a spanyol Cristina Cabana Perez elleni villámgyőzelem után a 16 között a világbajnok szlovén Tina Trstenjakkal csapott össze, aki az első perc végén leszorítással nyert. Így a békéscsabai dzsúdós helyezetlenül zárt.


Két évvel fiatalabb öccse, a 73 kilós Frigyes – aki a top 100-on kívül található – a hazai közönség előtt szereplő Uali Kurzsevvel találkozott a 64 között. A leányvári versenyzőt háromszor, míg riválisát csak egyszer intették, így az orosz jutott tovább.

Ami a második nap többi magyarját illeti, a szintén 73 kilós, olimpiai második Ungvári Miklós erőnyerőként a 32 között kapcsolódik be a küzdelmekbe, mint ahogy 81 kilogrammban Csoknyai László és Krizsán Szabolcs is. A 70 kilós nőknél az ifjúsági olimpiai bajnok Gercsák Szabina lép tatamira még a Tatnyefty Arénában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik