Darts-vb: egy 180-nal, de 167-es kiszállóval ment tovább Taylor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.19. 23:49
null
Taylor könnyedén vette az első akadályt (Fotó: Action Images)
Az ausztrál Simon Whitlock – a tavalyihoz hasonlóan idén is – már az 1. fordulóban elbúcsúzott  a dartsvilágbajnokságtól, miután 3:2-es vereséget szenvedett az angol Ricky Evanstől. A sportág egyik legnagyobbja, Phil Taylor ugyanakkor könnyedén legyőzte a japán Ono Keitát.

ESTI PROGRAM

Az esti program ismét pótselejtezővel kezdődött, a japán Ono Keita 2:0-ra nyert a Fülöp-szigeteki Alex Tagarao ellen, így elkezdhette felkészülését a játéknap utolsó mérkőzésére Phil Taylor ellen.

A második mérkőzésen azonban máris jött a meglepetés. Úgy tűnt, a tizedik helyen kiemelt Simon Whitlock simán továbbjut Ricky Evansön, már 2:0-ra vezetett az ausztrál. Angol ellenfele azonban magára talált, a harmadik és a negyedik szettet is megnyerte, így döntő játszma következett.

Evans 2–1-re vezetett, amikor 132-ről majdnem kiszállt két bull után, a dupla 16 azonban nem sikerült:

 

 



 

A győzelem azonban így is meglett, a döntő szettben már kettővel kell nyerni, ez 6–4-nél sikerült az angolnak. Whitlock így a tavalyi világbajnokság után most is elbúcsúzott az első forduló után. Akkor a Premier League-re nem is kapott meghívást, sokan hiányolták. Valószínűleg 2016-ban ugyanez lesz a helyzet…

A 15. helyen kiemelt holland Vincent van der Voort már nem borította fel a papírformát, könnyedén, 3:0-ra nyert az ausztrál Laurence Ryder ellen.

NYERJE MEG PHIL TAYLOR DEDIKÁLT, „ERŐPRÓBA” CÍMŰ KÖNYVÉT!

Tippelje meg, hogy melyik két játékos jut be a dartsvilágbajnokság 2016. január 3-án rendezendő döntőjébe! A helyesen válaszolók között kisorsoljuk Phil Taylor dedikált, „Erőpróba – Visszatérésem a csúcsra” című könyvét.

A tippeket kedd éjfélig várjuk a jatek@nemzetisport.hu email-címre, vagy a vonatkozó Facebook-posztunkba hozzászólásként.

Taylor szintén simán nyert. Az első leget könnyedén behúzta, a másodiknál azonban Ono Keita 20-ról kiszállhatott volna, de nem lett meg neki az egyenlítés, végül 3:1-rea elvesztette az első szettet. A másodikat már 3:0-ra, ekkor sokkal jobban játszott Taylor, 102.48 pontot átlagolt és százszázalékosan kiszállózott.

Meglepetésre ugyanakkor az angol zseni a harmadik szettig nem dobott 180-at (akkor is csak egyet), viszont volt egy 167-es kiszállója (az eddigi legmagasabb a vb-n), továbbjutása összességében pedig egy percig nem forgott veszélyben.

DÉLUTÁNI PROGRAM

A 21 évesVan Den Berghmár a bevonulásával lenyűgözte az Alexandra Palace közönségét, Pharrell Williams Happy dalára pazar táncmozdulatokkal szórakoztatta a közönséget. S hamar kiderült, hogy nemcsak a show-hoz ért.Whitenagyon bekezdett, 2–0-ra elhúzott az első szettben, de az élete első világbajnoki meccsén játszó belga 122-es és 107-es kiszállóval egyenlített. A szettet behúzta az ősz angol, de a folytatásban nem volt sok öröme.

A második szettet 3:1-re, a harmadikat 3:0-ra nyerte meg a belga (utóbbiban 112-es és 103-as kiszállóval), de a harmadikban 2–0-nál, a nagy győzelem kapujában kissé elbizonytalanodott. White 2–2-re feljött, de aztán fiatal ellenfele nagyokat sóhajtva le tudta zárni a meccset.

A délutáni program másik két főtáblás meccsén sima angol győzelem született,Steve Beaton az új-zélandi Koha Kokirit,Kevin Painterpedig a program elején pótselejtezőt nyerő finn Kim Viljanent győzte le 3:0-ra.

PDC DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
3. NAP
DÉLUTÁNI SZAKASZ
PÓTSELEJTEZŐ

Kim Viljanen (finn)–Sven Groen (holland) 2:1

1. FORDULÓ
Steve Beaton (angol, 25.)–Koha Kokiri (új-zélandi) 3:0
Ian White (angol, 9.)–Dimitri Van Den Bergh (belga)1:3
Kevin Painter (angol, 30.)–Kim Viljanen (finn) 3:0

ESTI SZAKASZ
PÓTSELEJTEZŐ
Ono Keita (japán)
–Alex Tagarao (Fülöp-szigeteki) 2:0
1. FORDULÓ
Simon Whitlock (ausztrál, 10.)–Ricky Evans (angol) 2:3
Vincent van der Voort (holland, 15.)–Laurence Ryder (ausztrál) 3:0
Phil Taylor (angol, 3.)–Ono Keita (japán) 3:0

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT

Michael van Gerwen (holland, 1. kiemelt)–Rene Eidams (német) 3:2
John Henderson (skót, 32.)–Darren Webster (angol)1:3
Raymond van Barneveld (holland, 16.)–Dirk van Duijvenbode (holland)
Stephen Bunting (angol, 17.)–Jyhan Artut (német)
Michael Smith (angol, 8.)–Jeffrey de Zwaan (holland)
Steve Beaton (angol, 25.)–Koha Kokiri (új-zélandi) 3:0
Ian White (angol, 9.)–Dimitri Van Den Bergh (belga)1:3
Benito van de Pas (holland, 24.)–Max Hopp (német)

Adrian Lewis (angol, 5.)–Jan Dekker (holland)
Andrew Gilding (angol, 28.)–Gerwyn Price (walesi)
Kim Huybrechts (belga, 12.)–David Pallett (angol)2:3
Mensur Suljovic (osztrák, 21.)–Jermaine Wattimena (holland)
Peter Wright (skót, 4.)–Keegan Brown (angol) 3:0
Dean Winstanley (angol, 29.)–Ronny Huybrechts (belga)
Dave Chisnall (angol, 13.)–Rowby-John Rodriguez (osztrák)
Justin Pipe (angol, 20.)–Christian Kist (holland)0:3

Gary Anderson (skót, 2.)–Andy Boulton (angol) 3:0
Jamie Lewis (walesi, 31.)–Daryl Gurney (északír)1:3
Vincent van der Voort (holland, 15.)–Laurence Ryder (ausztrál) 3:0
Brendan Dolan (északír, 18.)–Kyle Anderson (ausztrál)0:3
James Wade (angol, 7.)–Warrick Scheffer (dél-afrikai)/John Michael (görög)
Wes Newton (angol, 26.)–Cristo Reyes (spanyol)
Simon Whitlock (ausztrál, 10.)–Ricky Evans (angol) 2:3
Jamie Caven (angol, 23.)–Michael Rasztovits (osztrák)/Rob Szabo (új-zélandi)

Robert Thornton (skót, 6.)–Alan Norris (angol)
Andy Hamilton (angol, 27.)–Joe Murnan (angol)
Terry Jenkins (angol, 11.)–Darin Young (amerikai)
Mark Webster (walesi, 22.)–Mick McGowan (ír) 3:0
Phil Taylor (angol, 3.)–Ono Keita (japán) 3:0
Kevin Painter (angol, 30.)–Kim Viljanen (finn) 3:0
Mervyn King (angol, 14.)–Alekszandr Oreskin (orosz)/Paul Lim (szingapúri)
Jelle Klaasen (holland, 19.)–Joe Cullen (angol)

A VASÁRNAPI PROGRAM
December 20., vasárnap, 14.00
(Tv: Sport2 – 16.00-ig)
PÓTSELEJTEZŐ
Michael Rasztovits (osztrák)–Rob Szabo (új-zélandi)
1. FORDULÓ
Andy Hamilton (angol, 27.)–Joe Murnan (angol)
Mensur Suljovic (osztrák, 21.)–Jermaine Wattimena (holland)
Jamie Caven (angol, 23.)–Michael Rasztovits (osztrák)/Rob Szabo (új-zélandi)

20.00 (Tv: Sport1 – 22.45-től)
PÓTSELEJTEZŐ
Alekszandr Oreskin (orosz)–Paul Lim (szingapúri)
1. FORDULÓ
Stephen Bunting (angol, 17.)–Jyhan Artut (német)
Raymond van Barneveld (holland, 16.)–Dirk van Duijvenbode (holland)
Mervyn King (angol, 14.)–Alekszandr Oreskin (orosz)/Paul Lim (szingapúri)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik