Rg: csaltak a felügyelete alatt, kétéves eltiltás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.09. 19:34
null
Ahogy tavaly, úgy idén is kitört a vb előtt egy kis fejetlenség (Fotó: Reuters)
A Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) közleményben jelentette be, hogy munkaköri kötelességének elvégzése közben tapasztalt súlyos hanyagság miatt 2016. augusztus 31-ig eltiltja saját alelnökét, a francia Michel Léglise-t, egyben fel is függeszti minden tisztségéből. Léglise 21 napon belül fellebbezhet a súlyos büntetés ellen.

Léglise alelnökként a FIG képviselője volt a 2012. decemberi, bukaresti nemzetközi ritmikus gimnasztika bírói vizsgákon. A bukaresti (majd a hasonló moszkvai és alicantei) események a sportág történetének legnagyobb botránysorozatát indították el.

Bukarestben súlyos szabálytalanságok tömkelege történt a vizsgán, a FIG fegyelmi bizottságának gyanúja alapján több pontozónak kiszivárogtatták a válaszokat, a vizsgaszabályzat szinte minden pontját megsértették, önkényesen manipuláltak vizsgapontszámokat. A Bukarestben, Moszkvában és Alicantéban letett bírói vizsgák mindegyikét megsemmisítette a FIG, a pontozóknak 2013 folyamán Frankfurtban elnöki különbizottság előtt kellett új vizsgát letenniük, a világbajnokságon pedig külön ellenőrök figyeltek a bírókra.

A fegyelmi bizottság a botrány kirobbanása után a sportág szakmai vezető testületének számító technikai bizottság tagjait is megvádolta az ügyben. Első fokon 2014 végéig őket is felfüggesztették, eltiltásuk nagy részét le is töltötték, végül – mivel bűnösségük nem volt minden kétséget kizáróan bizonyítható – a nemzetközi Sportdöntőbíróság 2014 tavaszi ítélete nyomán visszakerültek tisztségükbe. A technikai bizottság volt elnöke, Maria Szyszkowska – akinek szabálytalanságai kétséget kizáróan bizonyíthatók voltak – örökös eltiltást kapott, ezt (és a bírói vizsgák megsemmisítését) a Sportdöntőbíróság is helyben hagyta. A botránysorozattal 2013-ban bővebben is foglalkoztunk.

EKÖZBEN A SZŐNYEGEN...

Miközben a sportvezetésben még mindig gyűrűzik a 2012-ben indult botrány, a versenyzők már az izmiri, szeptember 22-én kezdődő világbajnokságra koncentrálnak. A vb főpróbája a kazanyi világkupa-verseny volt, amelyen minden idők legfiatalabb összetett világbajnoka, az orosz Jana Kudrjavceva az öt lehetséges aranyéremből négyet begyűjtött, egyedül a karikaaranyat engedte át honfitársának, Margarita Mamunnak. A kéziszercsapatok versenyében 3 labda + 2 szalaggal holtversenyben Bulgária és Fehéroroszország, 10 buzogánnyal Oroszország győzött. A Debrecenben kezdődött vk-sorozat összetett győztese szintén Kudrjavceva lett, megelőzve a címvédő Mamunt és a fehérorosz Melityina Sztanjutát.

RG VK-SOROZAT, AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNY
Egyéni:
1. Kudrjavceva (orosz), 2. Mamun (orosz), 3. Sztanjuta (fehérorosz), 4. Rizatdinova (ukrán), 5. Szon Jon Dzse (dél-koreai) és Tyitova (orosz), ...31. Vass Dóra (magyar)
Együttes kéziszercsapat: 1. Bulgária, 2. Oroszország és Azerbajdzsán, 4. Olaszország, 5. Izrael, 6. Spanyolország, ...18. Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik