Cselgáncs-vk: Tóth Krisztián ezüst-, Joó Abigél bronzérmes lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.07.06. 12:55
A 90 kilogrammos Tóth Krisztián ezüst-, a 78 kilós Joó Abigél pedig bronzérmet nyert vasárnap az olimpiai kvalifikációs cselgáncs világkupa-sorozat ulánbátori Grand Prix-ján.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a két hete a budapesti GP-n is második Tóth szlovák és üzbég rivális legyőzésével jutott be az elődöntőbe, ahol jukóval verte meg a japán Simovada Sohejt. A fináléban aztán a grúz Beka Gviniasvili hosszabbításban, vazarival bizonyult jobbnak a KSI idei Eb-bronzérmesénél.

A Budapesten is harmadik Joó második meccsén, az elődöntőben ipponnal kikapott Koreai NDK-beli ellenfelétől, majd a bronzmérkőzésen ugyancsak ipponnal verte meg a hazai közönség előtt szereplő Munkhtsetseg Otgont.

Ami a további 11 magyart illeti, Vér Gábor (90 kg), Cirjenics Miklós (100), Maros Barbara (52) és Karakas Hedvig (57) ötödik, Krizsán Szabolcs (81) pedig hetedik lett, a többiek helyezetlenül zártak.

A mongol fővárosban 27 ország 282 versenyzője lépett tatamira.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik