Gyász: Kína egyik legismertebb hegymászóját is megölték

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.25. 14:29
Kína egyik legismertebb amatőr hegymászója is a vasárnap Pakisztánban megölt turisták között volt. „Jang Csun-feng kész volt meghalni, de nem terroristák fegyverei által” – írja megemlékezésében a South China Morning Post című hongkongi lap, csatlakozva más kínai újságokhoz, amelyek kedden búcsúztak a hegymászótól.
Jang Csun-feng 1998-ban kezdett hegyet mászni és az egyetlen kínai amatőr hegymászó, aki a világ 14 legmagasabb hegycsúcsából 11-re feljutott. Még három hiányzott a „teljes” sikerhez, amikor a tálib fegyveresek – a Föld kilencedik legmagasabb hegyén – vasárnap hajnalban tíz társával együtt megölték.A Nanga Parbat 8125 méteren lévő csúcsának meghódítására indulva Jang Urumcsiban azt mondta barátainak, hogy vagy meglesz mind a 14, vagy egy havas hegyen végzi mindörökre. Holttestéért kedden indultak Iszlámábádba.Ő volt az első hszincsiangi, aki 2007-ben sikerrel megmászta a világ legmagasabb hegyét, a Csomolungmát (Mount Everest). Eredeti foglalkozása szerint a hagyományos kínai gyógyászat orvosa; az északnyugat-kínai autonóm terület székhelyén egykor klinikája is volt.Egy korábbi interjújában elmondta, hogy elsőként egy helyi 4700 méteres pontra jutott fel. Majdnem az életébe került – jegyezte meg, de amikor a csúcsról körbenézett, beleszeretett ebbe a sportba. Később egy Van Tien-an nevű ismert kínai hegymászónál tanult, majd hegyi vezetővé képezte magát. Több kínai mászórekordot tartott.2008-ban járt a Föld hatodik legmagasabb csúcsán, a 8201 méteres Cso-Ojun, és egy évvel később Nepálban a nyolcadikon, a 8156 méteres Manaszlun. Tavaly elérte az Annapurnát (8091 méter) és Nepál határán a Lhocét (8516 m). Feljutott a K2-re is, a világ második legmagasabb és egyik legveszélyesebb csúcsára is, amely 8611 méteren található, Pakisztán területén. Legutóbb – áprilisban – a 8481 méteres Makalut mászta meg.2010-ben csapatának három tagja odaveszett, amiért őt hibáztatták. A sajtóbeszámolók szerint a bírálatot csendesen viselte. Magáról annyit mondott, lehet, hogy ő is egyszer ott marad egy hegyen, de akkor is érzi: „muszáj mennie”.A tragikus vasárnapi hajnalon a tengerszint felett 6500 méteren lévő hegyi szálláson, ismeretlen fegyveresek ütöttek rajta a hegymászók csoportján. Jang társaságában volt a 49 éves Zsao Csien-feng Sencsenből, aki 2001-ben kezdte űzni e sportot. Ő a 14-ből tíz csúcsra jutott már fel; a legmagasabbra, a Csomolungmára 2006 májusában.Az amerikai dróntámadást és vezetőjük halálát megbosszuló tálibok civil áldozatai között a két kínai hegymászó mellett három ukrán, két szlovák, egy litván, egy nepáli, egy kínai származású amerikai és egy helyi túravezető volt. Egy kínai túlélte a támadást.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik