Cselgáncs Eb: szemlebizottság járt Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.26. 16:35
Budapesten járt hétfőn az Európai Cselgáncsszövetség (EJU) küldöttsége, amely az áprilisi Európa-bajnokság előkészületeiről tájékozódott.

A judoinfo.hu szaklap keddi tájékoztatása szerint a Michal Vachun EJU-alelnök vezette delegáció Tóth Lászlónak, a hazai szövetség (MJSZ) elnökének kíséretében megtekintette az április 25-től 28-ig tartó Eb helyszínét, a Papp László Budapest Sportarénát, illetve a Hotel Arenát, amelyben a küldöttségek jelentős része lakik majd.

Délután a Magyar Sport Házában került sor mintegy négyórás megbeszélésre, amelynek során az Eb szervezőbizottsága beszámolt a rendezési kérdésekről, a felek egyeztették a hátralévő teendőket. Ami a jegyértékesítést illeti, 6700 nézőt tudnak a szervezők leültetni, 3500-an az MJSZ programjának keretében kedvezményes, százforintos jegyekkel tekinthetik meg a versenyt. A fennmaradó helyekre várhatóan jövő héten kezdik meg a jegyárusítást. Eddig több mint harminc ország szövetsége adta le nevezését, a létszám várhatóan negyven fölé emelkedik majd, a jelentkezés április elején zárul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik