Vitorlázás: Fa Nándor visszatér az óceáni versenyekhez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.07. 11:38
Újra visszatér az óceáni versenyvitorlázáshoz Fa Nándor, aki egy négyéves projekt megvalósítására készül. A háromszoros földkerülő vitorlázó pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, 15 év után döntött úgy, hogy ismét tengeren fog versenyezni.

"Huszonnyolc éve kezdtem a tengeri versenyzést, s évek óta érlelődik bennem a gondolat, hogy újra neki kellene vágni – árulta el Fa Nándor. – Amióta 1997-ben visszavonultam, a családnak és a vállalkozásnak éltem. Mostanra a gyerekek felnőttek, a vállalkozás pedig megy a maga útján."

Fa Nándor hozzátette, a versenyzéstől nem szakadt el teljesen, hiszen létrehozta a szóló Balaton-kerülő viadalt, amelyet 2010-ben meg is nyert.

Azért egy négyéves óceáni szériát céloz meg, mert úgy véli, már túlhaladt a világ azon, hogy egy útra lehessen vagy kelljen felkészülni:

"Amikor Gál Józseffel a Szent Jupáttal nekivágtunk, akkor a Föld volt a nagy kihívás. Mára az óceáni versenyzés profivá vált, s űrtechnológiával dolgozik."

Fa Nándor egy új, 60 lábas (18 méteres) hajót épít és ennek a hajóosztálynak a világbajnoki sorozatában indul majd. A négyéves terv csúcspontja a 2016–2017-es Vendée Globe szóló, nonstop földkerülő verseny lesz. A legkeményebb vitorlázó megmérettetés 1992–1993-as kiírásában a magyar hajós – legjobb nem franciaként – az ötödik helyen ért célba.

A világhírű hajóépítő, Paulovits Dénes műhelyében készülő vitorlást a tervek szerint májusra fejezik be, s júniusban, a szlovéniai Koperben teszik vízre. A hajónak meg kell felelnie a versenyeket szervező IMOCA szigorú, mintegy 100 oldalas szabályzatának, a felmérő-bizottság már az építés közben is ellenőrizte ennek betartását. A vízretétel után is tesztelik majd, így például egy daruval felborítják, és a hajósnak egyedül fel kell tudnia állítani. A hajó vízkiszorítása 130 százalék lesz, azaz akkor is fennmarad a tengeren, ha teljesen elárasztja a víz.

Az első verseny, amelyen az 59 éves magyar sportember szeretne részt venni vele, a 2013 szeptemberében rajtoló Jacques Vabre páros Atlanti-óceánt átszelő viadal lesz – ezen 1997-ben párjával negyedik lett. Hogy ezúttal ki lesz a társa, azt Fa Nándor még nem tudta megmondani. A következő esztendőben a Barcelona World Race-en akar rajthoz állni, ez szintén páros verseny, a Földet kell megkerülni kikötés nélkül. Közben több kisebb, a 60 lábas sorozatba tartozó pontgyűjtő viadal is szerepel a programban, a szériában kétévente hirdetnek világbajnokot. A végső cél azonban az újabb Vendée Globe-részvétel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik