Megkezdődött a bécsi Eb, három érem a mieink célja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.22. 11:44
null
Ungvári Miklós (balra) címvédőként lép tatamira Bécsben (Fotó: Czagány Balázs – archív)
Csütörtöktől vasárnapig 13 cselgáncsozó képviseli a magyar színeket az 59. bécsi Európa-bajnokságon, tőlük három érmet vár a hazai szakvezetőség. A kontinenstornán összesen 45 ország 305 dzsúdósa vesz részt.

A 14 súlycsoportból mindössze egyben – a női +78 kg-ban – nem lesz magyar, mivel az eredetileg 70 kg-os Joó Abigél feljebb lépésével immár az általában betöltetlen 78 kg-os súlycsoport sem „lyukas".

A KSI kétszeres Világkupa-győztese mellett éremesélyekkel lép tatamira a Ferry Dusika Csarnokban a 66 kg-ban címvédő Ungvári Miklós, a 70 kg-osok világranglistájának második helyén álló, tavaly vb-ezüstérmes Mészáros Anett, valamint a világ- és Európa-bajnoki harmadik Karakas Hedvig (57) is.
    
A vasárnapi záró napon a csapatversenyekre kerül sor, a tavaly Miskolcon diadalmaskodott magyar férfi válogatott – amelyben ezúttal a második vonal kap bizonyítási lehetőséget – címvédőként száll harcba. A női együttes létszámhiány miatt nem vesz részt a csapatok küzdelmeiben.
    
Az izlandi vulkánkitörés okozta közlekedési fennakadások miatt az oroszok, a portugálok, valamint az angliai edzőtáborból érkező bolgárok, litvánok, szlovénok és britek is autóbusszal mennek Bécsbe. A kaukázusi országok várhatóan különgéppel oldják meg az utazást, míg az európai szövetséget vezető Szergej Szolovejcsik vonattal indult el vasárnap Moszkvából, majd kedden reggel autóba ült át Pozsonyban.
    
A sportág történetének 59. Eb-jén – amelynek díszvendége Vlagyimir Putyin orosz kormányfő lesz – 45 ország 305 dzsúdósa jelezte részvételét.

Az előcsatározások mindennap 10, az éremküzdelmek 17 órakor kezdődnek. A mai nap három magyar győzelemmel és két vereséggel kezdődött.

 MENETREND
Április 22., csütörtök
Férfiak: 60 kg (Burján László, UTE), 66 kg (Ungvári Miklós, MTK-Erzsébetváros)
Nők: 48 kg (Csernoviczki Éva, Ippon Judo Tatabánya), 52 kg (Maros Barbara, KSI SE), 57 kg (Karakas Hedvig, Miskolci VSC)
Április 23., péntek
Férfiak: 73 kg (Ungvári Attila, Ceglédi VSE), 81 kg (ifj. Nagysolymosi Sándor, Kecskeméti JC)
Nők: 63 kg (Szabó Franciska, Leányvár-Egerág), 70 kg (Mészáros Anett, Honvéd-Kipszer)
Április 24., szombat
Férfiak: 90 kg (Ledényi Levente, Honvéd-Kipszer), 100 kg (Hadfi Dániel, Honvéd-Kipszer), +100 kg (Bor Barna, Atomerőmű SE)
Nők: 78 kg (Joó Abigél, KSI SE), +78 kg  
Április 25., vasárnap – csapatverseny
Férfiak: 66 kg – Gorjanácz Zsolt (UTE), 73 kg – Herédi Ákos (Margitszigeti AC), Urbancsok Tamás (Honvéd-Kipszer), 81 kg – Csoknyai László (Atomerőmű SE), Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipszer), 90 kg – ifj. Nagysolymosi Sándor (Kecskeméti JC), Ledényi Levente (Honvéd-Kipszer), +90 kg – Farkas Bálint (TFSE), Bor Barna (Atomerőmű SE)
Nők: Magyarország nem indul.

 

 

A 2009-ES TBILISZI EB GYŐZTESEI, MAGYAR EREDMÉNYEK
FÉRFIAK
60 kg: Arszen Galsztyan (Oroszország), Burján László helyezetlen
66 kg: UNGVÁRI MIKLÓS
73 kg: Volodimir Szoroka (Ukrajna), 5. Ungvári Attila
81 kg: Ivan Nyifontov (Oroszország), ifj. Nagysolymosi Sándor helyezetlen
90 kg: Andrej Kazusjonak (Fehéroroszország), Madarász Tamás helyezetlen  
100 kg: Tagir Kajbulev (Oroszország), 7. Hadfi Dániel
+100 kg: Martin Padar (Észtország), Bor Barna  helyezetlen
NŐK
48 kg: Frédérique Jossinet (Franciaország), 2. Csernoviczki Éva
52 kg: Natalija Kuzjutyina (Oroszország), –
57 kg: Telma Monteiro (Portugália), 3. Karakas Hedvig
63 kg: Urska Zolnir (Szlovénia), Gáspár Eszter helyezetlen
70 kg: Lucie Decosse (Franciaország), 5. Mészáros Anett
78 kg: Esther San Miguel (Spanyolország), –
+78 kg: Jelena Ivascsenko (Oroszország), –
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik