Magyar sikerek Kaposváron

Vágólapra másolva!
2010.03.27. 21:17
null
A hét nemzet 80 lovasának és 180 lovának részvételével zajlott a kaposvári verseny
A pénteki elődöntők után szombaton már a középdöntőket rendezték a Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató-viadalon, a kaposvári Pannon Lovas Akadémián. A kis körben Técsy Attila, a közép körben pedig Krucsó Szabolcs nyújtotta a legjobb teljesítményt.

A szombati középdöntők programjában négy versenyszám szerepelt, és a sok induló miatt reggeltől késő estig tartott a küzdelem.

A hét nemzet 80 lovasának és 180 lovának részvételével zajló hagyományos kaposvári viadal első napján az indulók felmérhették, milyen a formájuk a fedett pályás szezon végén. Szombaton sem jutott idő a lazításra, hiszen a középdöntők következtek a sorban.

A kis körben Técsy Attila, a középkörben pedig Krucsó Szabolcs nyújtotta a legjobb teljesítményt. A Nagydíj mezőnye csak este kezdhette meg küzdelmét, és nagy kérdés volt, hogy a külföldi lovasok ezúttal is megverik-e a magyar élmezőny tagjait.

A Nagydíj középdöntőjében 30 párost láthatott a közönség. A hibaidős versenyszámot hatan teljesítették akadályverés nélkül, és végül Ales Opatrny szerezte meg az első helyet két magyar riválisa, Szász Attila és Técsy Attila előtt. A cseh ugrólovas pénteki második helye után szombaton tehát a legjobbnak bizonyult, és a vasárnapi döntőben is esélyesnek számít.

A kaposvári viadal vasárnap újabb öt versenyszámmal folytatódik. Négy kategóriában is megrendezik a döntőket, és a legjobbak között 13 millió forint pénzdíjat osztanak szét. A Nagydíj győztese egyben a Turi József-emlékverseny vándortrófeáját is hazaviheti, és az is eldől, hogy ebben az évben ki lesz a fedett pályás magyar bajnok.

MESTEREK TORNÁJA, KAPOSVÁR 
Középkör, középdöntő (37)
1. Krucsó Szabolcs (magyar) Gavallér nevű lovával 0 hibapont 38.30 másodperc
2. Petheő Ákos (magyar) Carrado Cobol 0 38.88
3. Fa Lili (magyar) Ginger 0 39.07
Kis kör, középdöntő (57)
1. Técsy Attila (magyar) Katalán 0 18.64
2. Varga Balázs (magyar) Vágyálom 0 18.88
3. Marton András (magyar) PM Corvinus 0 19.08
6-7 éves lovak versenye, középdöntő (44)
1. Tóth László (magyar) Mira 0 30.91
2. Horváth Balázs (magyar) PM Jackpot 0 31.02
3. Técsy Attila Enrique 0 31.35
 Nagydíj-középdöntő (30):
 1. Ales Opatrny (cseh) Titan R.S. 0 56.90
 2. Szász Attila (magyar) Vénusz 0 61.84
 3. Técsy Attila (magyar) Peron 0 62.86.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik