A sakk nagy pillanatai és paródiái neves humoristák előadásában

R.P. R.P.R.P. R.P.
Vágólapra másolva!
2009.03.20. 01:17
Rovatunkban a sakk legemlékezetesebb pillanataiból állítottunk össze egy videocsokrot. Ezúttal nem a partikra koncentrálunk, nem adunk közre bonyolult elemzéseket, hanem megkíséreljük bemutatni a királyi játékot körülvevő, olykor igencsak furcsa légkört. A kedves olvasó a következő percekben a legnagyobbak életéből kiragadott momentumokat tekintheti meg. Bobby Fischer, Garri Kaszparov, Anatolij Karpov, a Polgár lányok és a többiek.
Az egykor fenegyereknek tartott Bobby Fischer (jobbra) játék közben magyaráz
Fotó: Action Images (archív)
Az egykor fenegyereknek tartott Bobby Fischer (jobbra) játék közben magyaráz
Az egykor fenegyereknek tartott Bobby Fischer (jobbra) játék közben magyaráz
Fotó: Action Images (archív)
Az egykor fenegyereknek tartott Bobby Fischer (jobbra) játék közben magyaráz

Kezdjük mindjárt azzal a játékossal, akit minden idők egyik legjobbjaként említenek a szakértők. A 2008-ban elhunyt amerikai Robert James Fischert borzasztó nehéz volt lencsevégre kapni, nem nagyon szerette, ha kamera veszi körül. Balhéi mellett látványos és könyörtelen játékával szerzett hírnevet magának. A következő állókép-összeállítás az ő életét mutatja be.

BOBBY FISCHER ÉLETE



A Calypso rádióban készített interjúja kiverte a biztosítékot.

FISCHER-INTERJÚ A CALYPSO RÁDIÓBAN



Botrányt kavart 1992-ben is, amikor húsz év után visszatért, és nem hivatalos világbajnoki páros mérkőzést vívott nagy ellenfelével, a szovjet születésű, de akkor már francia állampolgár Borisz Szpasszkijjal. A kereskedelmi embargót megsértve az egykori Jugoszláviában került sor a találkozóra. Az alábbi bejátszás azt a pillanatot rögzíti, amikor Fischer leköpi az amerikai kormány levelét, amelyben felhívja a zseni figyelmét az esetleges büntetőszankciókra.

FISCHER LEKÖPI A KORMÁNY LEVELÉT



Paródia a 1972-es Fischer–Szpasszkij meccsről Alfonzó és Gera Zoltán előadásában.

ALFONZÓ ÉS A SAKK



Ha Fischer az egyik, akkor az orosz Garri Kaszparov másik személy, akit minden idők legerősebbjeként szokás emlegetni. Következzék utolsó meccse, amit elveszített a bolgár Veszelin Topalov ellen. A tornát azért megnyerte (2005, Linares – Spanyolország). Kaszparov, mint egész pálya futása során, ezúttal sem rejtette el érzelmeit.

KASZPAROV A 2005-ÖS LINARESI TORNÁN



KASZPAROV BEJELENTI VISSZAVONULÁSÁT



Kaszparov nagy ellenfele Anatolij Karpov volt, honfitársával ötször küzdöttek a világbajnoki címért. Mind közül az 1987-es sevillai párharc alakult a legszorosabban. A 24 játszmásra tervezett csata az utolsó partiban dőlt el. Kaszparovnak mindenképp nyernie kellett trónja megtartásához. Sikerült neki, a 12:12-es döntetlen a szabályok szerint neki kedvezett. Az alábbi videó a 23. játszma végét mutatja be (Karpov győzött).

KASZPAROV ÉS KARPOV LEGSZOROSABB PÁRHARCA



Emlékezetes 1997-es meccse a Deep Blue program ellen. A sakktörténelemben először győzött gép az emberrel szemben versenykörülmények között (3.5:2.5).

KASZPAROV A DEEP BLUE PROGRAM ELLEN



Természetesen a sakkvilágban sem ritka a konfliktus, és ezek gyakran érdekes szituációkat eredményeznek. Wijk aan Zee-ben 2008-ban a bolgár Ivan Cseparinov nem fogadta el az angol Nigel Short kézfogásra tett ajánlatát. Röviden az ok: a 2006-os vécébotrányáról elhíresült világbajnoki döntő után Short rengeteg kritikát fogalmazott meg a bolgár Veszelin Topalov viselkedésével kapcsolatban. Szekundánsa, Cseparinov ezt zokon vette, és elhatározta, hogy adandó alkalommal „keményen” visszavág. A versenybíró Shortot hirdette ki győztesnek, de a fellebbviteli bizottság újrajátszást rendelt el. Short azt a meccset is megnyerte.

CSEPARINOV NEM FOGADTA EL SHORT KÉZFOGÁSÁT



Ugyanezen a tornán a Király-csoportban a két főhős, Topalov és az orosz Vlagyimir Kramnyik sem üdvözölte egymást. Minden idők egyik legszebb partijában Topalov legyőzte az akkori világbajnokot.

TOPALOV–KRAMNYIK – MINDEN IDŐK LEGSZEBB PARTIJA



Természetesen bőven vannak olyanok, akik nehezen viselik a vereséget. A Polgár nővérek sokáig küzdöttek azért, hogy egyáltalán játszhassanak, később meg hogy végre valahára egészséges emberrel hozza őket össze a sors. Ugyanis a férfinép gyakran hivatkozott különböző betegségekre a vereségek után. A legendás, egykoron szovjet, de már régen svájci Viktor Korcsnoj mind a mai napig nehezen emészti meg, ha hölgyek ellen veszít. A következő felvétel mára már klasszikussá vált. Polgár Zsófia villámpartiban legyőzi „Rettenetes Viktort”.

POLGÁR ZSÓFIA VS. VIKTOR KORCSNOJ



Korábban jócskán akadtak irigyei a Polgár családnak, de az eszesebbek már ekkor felfedezték, hogy mekkora lehetőség rejlik a lányokban. Egy ritka reklámfilm.

A POLGÁR LÁNYOK EGY REKLÁMBAN



Végezetül a humor nagyágyúi is színre lépnek. Markos György és Boncz Géza jelenete.

MARKOS ÉS BONCZ SAKKOZIK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik