Sastin Marianna délután a vigaszágon folytathatja, Soós Rita kiesett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.09.23. 11:04
A 63 kilós Sastin Marianna ugyan kikapott a nyolcaddöntőben, de ellenfele egészen a fináléig menetelt, így helyi idő szerint délután a vigaszágon folytathatja küzdelmét az olimpiai kvótáért a bakui birkózó-világbajnokságon. A másik magyar versenyző, Soós Rita első meccsét elvesztette, ezért ő kiesett.
Sastin Marianna (kékben) a vigaszágon folytathatja vb-szereplését
Meggyesi Bálint (archív)
Sastin Marianna (kékben) a vigaszágon folytathatja vb-szereplését
Sastin Marianna (kékben) a vigaszágon folytathatja vb-szereplését
Meggyesi Bálint (archív)
Sastin Marianna (kékben) a vigaszágon folytathatja vb-szereplését

Sastin a tunéziai Marwa Amri ellen kezdett a 16 közé jutásért, s riválisa nem is okozott neki különösebb gondot. Az első menetben egy mögékerüléssel nyert (1-0), míg a másodikban egy ugyanilyen akció után meg is pörgette riválisát (3-0).

A nyolcaddöntőben a kazah Jelena Saljigina már nem ígérkezett ilyen könnyű meccsnek. Mindkét birkózó igen vehemensen kezdte a csatát, s ebből Sastin jött ki némileg jobban, ugyanis vetélytársát kitolta a szőnyegről.

Saljigina ezt követően lábra támadott, sikeres akciója után pedig tusveszélyes helyzetbe tartotta a magyar birkózót, aki azonban nemhogy kiszabadult, de ellenfele mögé került, azonban ez kevés volt a menetgyőzelemhez (2-3).

A folytatás már sokkal egyértelműbb volt: Saljigina nagyszerűen kontrázta meg Sastin akcióit, amelyekből háromszor is földre vitte a magyar birkózót, az utolsó alkalommal el is dobta, ezzel véget vetve a mérkőzésnek (0-6).

Mivel Saljigina bejutott a döntőbe, így Sastin a vigaszágon folytathatja, ahol két mérkőzést kell nyernie a biztos kvótához, illetve hogy bronzéremért birkózzon. Előbb a svéd Helena Allandit, majd a lengyel Monika Rogient kellene legyőznie a "pekingi repülőjegyért".

Soós Ritának jóval rövidebbre sikerült a napja, ugyanis rögtön a 16 közé jutásért rendezett első meccsén kikapott a brazil Rasangela Conceicaótól. A dél-amerikai birkózó az első felvonást egy mögékerüléssel nyerte meg (0-1), míg a második végig se ment, mivel egy hasonló akciója után tusgyőzelmet aratott a szülés után visszatért magyar versenyző felett.

A vigaszági küzdelmek magyar idő szerint 13:15-kor kezdődnek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik