Ötszáz méteren is mind a kilenc döntőben lesz magyar induló

Vágólapra másolva!
2007.06.29. 19:59
Mind a kilenc 500 méteres számban lesz magyar döntős a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon ugyanis Vajda Attila (C-1), Vereckei Ákos (K-1) és a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó (K-2) is továbbjutott a péntek délutáni középfutamokból.
Vajda Attila harmadikként jutott tovább
NS-archív
Vajda Attila harmadikként jutott tovább
Vajda Attila harmadikként jutott tovább
NS-archív
Vajda Attila harmadikként jutott tovább

Az 1000 m-hez hasonlóan remekül teljesítettek a magyar versenyzők a rövidebbik távon, azaz ötszáz méteren Spanyolországban. Mint arról már korábban beszámoltunk, az egy kilóméteres döntők mindegyikében lesz magyar hajó a mezőnyben, s már az is biztos, hogy nem lesz ez másképp ötszáz méteren sem.

A magyarok közül elsőként Vajda állt rajthoz. A délelőtt 1000 méteren már döntőbe jutott kenus gyengébbik számában is bizonyított, és harmadikként (a spanyol David Cal, valamint a litván Jevgenyij Szuklin mögött) bejutott a vasárnapi döntőbe.

„Végre volt egy jó pályám. A lapátomon és a lábtámaszomon is állítottam, talán ezért ment egy kicsit jobban, mint csütörtökön. Nem vagyok a legjobb formámban, de nem adom fel, ki akarom hozni magamból a maximumot, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég” - nyilatkozta a részsiker után Vajda.

A másik két számban még ennyi izgulnivalójuk sem volt a magyar színekért szorítóknak. A háromszoros világbajnok Vereckei nagy csata után ugyan, de esélyeshez méltóan megnyerte futamát.

Nem volt jobb a Kammerer Kucsera kettősnél sem, így teljessé vált a döntők mezőnye, ahol "természetesen" minden számban szoríthatunk magyar résztvevőnek.

A holnapi napon, szombaton 11 órától az 1000 m-es finálékat rendezik az Eb-n, 17 órától pedig a 200 m-es elő- és középfutamokra kerül sor.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik