Európa után a világot is meghódította a francia Brian Joubert

Vágólapra másolva!
2007.03.22. 13:52
A francia Brian Joubert ugyan a kűrben csak a harmadik lett, az aranyérem mégis az ő nyakába került. Második helyen végzett a hazaiak kedvence, Daiszuke Takahasi, míg a harmadik a tavalyi világbajnok svájci Stephane Lambiel lett.
Lambiel, Joubert, Takahasi
Reuters
Lambiel, Joubert, Takahasi
Lambiel, Joubert, Takahasi
Reuters
Lambiel, Joubert, Takahasi

Brian Joubert januárban aranyérmet szerzett a varsói Európa-bajnokságon. A másodikat. Merthogy 2004-ben, Budapesten lett először kontinensbajnok. A világbajnoki dobogó legfelső fokára azonban még soha nem állhatott fel. Egészen eddig. A szenzációs rövid programja után csütörtökön ugyan visszafogottabban korcsolyázott, ám hibátlan kűrt futott, és mindez elég volt neki a világbajnoki címhez.

A dobogó második és harmadik fokáért sokkal kiélezettebb küzdelem folyt. A címvédő Stephane Lambiel káprázatos kűrt produkált, és talán azon is elgondolkozik, hogy mi lett volna a verseny vége, ha a rövid programját nem futja annyira enerváltan...

A Varsóban ezüstérmes cseh Tomas Verner is kiválót futott (ő végül negyedik lett), és akkor még nem beszéltünk a japán Daiszuke Takahasiról. A hazaiak kedvence megnyerte a kűrt, mindez pedig világbajnoki ezüstérmet jelentett számára.

A jégtáncosoknál Albena Denkova, Makszim Sztaviszkij kettős állt az élre
Reuters
A jégtáncosoknál Albena Denkova, Makszim Sztaviszkij kettős állt az élre

A jégtáncosoknál kicsit változott a sorrend az original program után, hiszen a címvédő bolgár Albena Denkova, Makszim Sztaviszkij kettős megelőzte az eddig élen álló kanadai Marie-France Dubreuil, Patrice Lauzon duót.

A Nagy Zsuzsanna, Elek György kettős az original után is a 26. helyen állnak, mindez azt jelenti, hogy ők pénteken már nem mutathatják be a kűrjüket, arra csak a legjobb 24 helyezett párosnak van lehetősége.

Pénteken a jégtáncosok kűrje mellett megkezdődik a nők versenye is, a rövid programmal.

MŰKORCSOLYA ÉS JÉGTÁNC VILÁGBAJNOKSÁG, TOKIÓ

Férfiak
1. Brian Joubert (Franciaország) 240.85
2. Daiszuke Takahasi (Japán) 237.95
3. Stephane Lambiel (Svájc) 233.35
Jégtánc. Állás az original után
1. Albena Denkova, Makszim Sztaviszkij (bolgár) 99.52
2. Marie-France Dubreuil, Patrice Lauzon (kanadai) 99.50
3. Tanith Belbin, Benjamin Agosto (amerikai) 99.02
...26. Nagy Zsuzsanna, Elek György 55.38
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik