Rögbi: Szaracénokat szomorító Szentek; betlizett a Toulon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.07. 07:28
null
Ken Pisit (Northampton Saints) igyekszik megállítani Brad Barritt (Saracens) (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli rögbibajnokságban a hétvége előtt dobogós helyen lévő klubok kivétel nélkül vereséget szenvedtek a 15. fordulóban. Az éllovas Saracens ráadásul otthon kapott ki a Northampton Saintstől, amely így két pontra feljött a még rájátszást érő helyen álló Waspsre.

 

A címvédő Saracens legutóbbi négy bajnokijából csupán egyet húzott be. A Leicester Tigers hazai környezetben nyerte meg az Exeter Chiefs elleni rangadót, a győztes ennek köszönhetően fellépett a harmadik helyre.

Franciaországban (Top 14) a középcsapatnak számító La Rochelle vendégeként kapott ki a Bk-címvédő, utóbbi időben egyre markánsabbá váló Toulon. Az éllovas Racing 92, valamint az őt közvetlenül követő, egypontos hátrányban lévő Clermont viszont jól megszórta ellenfelét, még a célbónuszt is begyűjtötte.

A Pro 12-ben győztek a play offba pályázó nagycsapatok, közülük az Ulster lenullázta a Zebrét.

A déli bajnokság (Super 18) második fordulójában az előző idény bajnoki döntőjének kvázi visszavágóján a címvédő Highlanders ismét legyőzte a Hurricanest, igaz, ezúttal szűken, egy ponttal.

RÖGBI
AVIVA PREMIERSHIP
15. FORDULÓ

Newcastle Falcons–Worcester Warriors 14–15
Sale Sharks–Harlequins 29–23
Gloucester–Wasps 13–10
Bath–London Irish 25–17
Saracens–Northampton Saints 15–20
Leicester Tigers–Exeter Chiefs 31–27

PRO 12
17. FORDULÓ

Ulster–Zebre 32–0
Leinster–Ospreys 19–16
Scarlets–Benetton Treviso 24–15
Edinburgh–Connacht 23–28
Munster–Newport Gwent Dragons 26–5
Glasgow Warriors–Cardiff Blues 27–20

TOP 14
17. FORDULÓ

Grenoble–Clermont 12–45
Brive–Toulouse 21–21
Bordeaux-Begles–Oyonnax 48–20
Racing 92–Agen 38–13
SP Pau–SF Paris 19–12
Montpellier–Castres 22–19
La Rochelle–Toulon 19–14

SUPER 18
2. FORDULÓ

Crusaders–Blues 28–13
Brumbies–Waratahs 32–15
Chiefs–Lions 32–36
Highlanders–Hurricanes 17–16
Reds–Force 6–22
Bulls–Rebels 45–25
Cheetahs–Stormers 10–20
Sharks–Jaguares 19–15

AVIVA PREMIERSHIP
1. Saracens 15 11 1 3 387–266 121 53 (7)
2. Exeter Chiefs 15 10 5 370–241 129 50 (10)
3. Leicester Tigers 15 10 5 321–290 31 45 (5)
4. Wasps 15 9 6 366–264 102 43 (7)
5. Northampton Saints 15 8 7 315–246 69 41 (9)
6. Gloucester 15 8 1 6 301–272 29 38 (4)
7. Sale Sharks 14 7 2 5 289–283 6 38 (6)
8. Harlequins 15 7 1 7 360–371 –11 38 (8)
9. Bath 14 5 9 258–267 –9 28 (8)
10. Worcester Warriors 15 4 11 276–378 –102 22 (6)
11. Newcastle Falcons 15 4 1 10 234–373 –139 21 (3)
12. London Irish 15 3 12 225–451 –226 13 (1)
PRO 12
1. Connacht 17 12 5 420–339 81 59 (11)
2. Leinster 16 13 3 344–186 158 57 (5)
3. Scarlets 17 12 5 371–317 54 53 (5)
4. Ulster 17 10 7 330–221 109 51 (11)
5. Munster 16 10 6 299–295 4 47 (7)
6. Edinburgh 17 9 8 301–273 28 43 (7)
7. Glasgow Warriors 15 8 1 6 314–293 21 43 (9)
8. Ospreys 17 8 1 8 335–327 8 39 (5)
9. Cardiff Blues 16 6 10 345–338 7 34 (10)
10. Newport Gwent Dragons 17 4 13 268–341 –73 24 (8)
11. Zebre 16 4 12 220–460 –240 19 (3)
12. Benetton Treviso 17 2 15 245–402 –157 16 (8)
TOP 14
1. Racing 92 16 12 1 3 356–286 70 54 (4)
2. Clermont 16 10 1 5 457–279 178 53 (11)
3. Toulon 17 10 7 518–319 199 52 (12)
4. Bordeaux-Begles 17 11 1 5 377–307 70 50 (4)
5. Toulouse 16 9 1 6 421–256 165 46 (8)
6. Montpellier 16 10 6 401–385 16 45 (5)
7. Castres 16 8 8 343–332 11 38 (6)
8. Brive 16 8 1 7 305–308 –3 38 (4)
9. La Rochelle 16 7 9 338–354 –16 35 (7)
10. Grenoble 16 7 9 403–445 –42 33 (5)
11. SP Pau 16 6 1 9 248–413 –165 28 (2)
12. SF Paris 16 6 10 307–354 –47 26 (2)
13. Agen 16 3 13 322–480 –158 15 (3)
14. Oyonnax 16 3 13 269–547 –278 14 (2)
SUPER 18
Ausztrálázsiai csoport
1. Brumbies 2 2 84–25 59 9 (1)
2. Crusaders 2 1 1 49–40 9 5 (1)
3. Force 2 1 1 41–31 10 5 (1)
4. Waratahs 2 1 1 45–42 3 5 (1)
5. Chiefs 2 1 1 59–57 2 5 (1)
6. Highlanders 2 1 1 48–49 –1 5 (1)
7. Blues 2 1 1 46–59 –13 4 (0)
8. Rebels 2 1 1 50–64 –14 4 (0)
9. Hurricanes 2 2 26–69 –43 1 (1)
10. Reds 2 2 16–52 –36 0 (0)
Dél-afrikai csoport
1. Sharks 2 2 62–23 39 9 (1)
2. Stormers 2 2 53–19 34 9 (1)
3. Lions 2 2 62–45 17 9 (1)
4. Jaguares 2 1 1 49–52 –3 5 (1)
5. Bulls 2 1 1 54–58 –4 4 (0)
6. Cheetahs 2 2 43–54 –11 1 (1)
7. Sunwolves 1 1 13–26 –13 0 (0)
8. Kings 1 1 8–43 –35 0 (0)
(Zárójelben a bónuszpontokat tüntettük fel.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik