Floorball: MK-győztes az Eszterházy és a Phoenix

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.03. 20:01
null
A férfiaknál MK-győztes lett a Phoenix Fireball
A 2013–2014-es floorballszezon zárásaként Komáromban rendezték meg a női és férfi Magyar Kupa döntőit. A hölgyeknél az Eszterházy MEISE, a férfiaknál a Phoenix Fireball SE diadalmaskodott.

A hölgyeknél az első harmadban óvatos játékot láthattunk, mindössze egy találattal, amelyet az egri MEISE szerzett. A második játékrész már gólgazdagabbnak bizonyult, a 25. percre már 3–0 volt az állás, de a Pillangók nem adták fel, és két perccel a harmad vége előtt megszerezték első góljukat. Olyannyira belejöttek ezután a gólszerzésbe, hogy az utolsó játékrész felénél átvették a vezetést. Négy három volt az állás javukra. Azonban Vladár Veronika (Eszterházy) két gyors góljával ismét ők vezettek az 54. percben. Ekkor újra fel tudtak állni a Pillangók, Kovács Réka góljával kiharcolták a hirtelen halálig tartó, amúgy tízperces hosszabbítást. Az extra játékidőből mindössze két perc kellett a MEISE-nek, hogy megszerezzék hatodik góljukat, és ezzel elhódítsák a 2013–2014-es női Magyar Kupát. A legjobb játékos Kovács Réka (Neumann Pillangók) és Simon Alexandra (Eszterházy MEISE) lett. Ők, valamint az Ágoston Dávid, Berki Gábor játékvezetői páros különdíjat vehetett át Füzi Gábortól, az MFSZ elnökétől.

A férfiaknál nagy erőbedobással kezdett mindkét csapat, a hazaiak természetesen sorozatban ötödször is el akarták nyerni a kupát, míg a vendégek ugyancsak szerették volna győzelemmel zárni az évadot, miután a bajnokságban az utolsó mérkőzés elveszítésével a második helyen végeztek. Az első harmadban három gólt is láthatott a kilátogató 400 néző, a hazai szurkolók számára keserédes lehetett, hogy mindhármat a Phoenix fiataljai szerezték. Annak érdekében, hogy mihamarabb ledolgozzák a komáromiak a hátrányukat László Péter edző letámadást kért övéitől, amelynek mindössze 19 másodperc alatt meg is lett az eredménye a második harmad elején. Ezután is folytatták a támadásokat, azonban Jani Sándor rendületlenül védte a Phoenix kapuját, majd a 34. percben egy kapufáról kipattanó lövést követően a vendégek újra háromgólosra növelték előnyüket. Nem kellett sokáig várni a következő találatra sem, újra kétgólosra csökkent az SZPK hátránya négy perccel a középső játékrész vége előtt.

Az utolsó harmadra már csupán egy gólt tartogatott a mérkőzés, amellyel a Phoenix beállította az 5-2-es végeredményt. Ebben a húsz percben már inkább a küzdésé volt a főszerep mindkét együttes részéről, amely alkalmanként kiállításokban mutatkozott meg, hétszer osztottak ki kétperces büntetést a szlovák játékvezetők. A két csapat legjobbja Darai Bence (SZPK-Nokia Komárom) és Rési Zoltán (Phoenix Fireball) lettek, a hölgyekhez hasonlóan ők is különdíjat vehettek át.

FLOORBAL MAGYAR KUPA
NŐI DÖNTŐ

Eszterházy MEISE–Neumann Pillangók FSE 6–5– h.u. (1–0, 2–1, 2–4, 1–0)

FÉRFI DÖNTŐ
SZPK-Nokia Komárom–Phoenix Fireball SE 2–5 (0–3, 2–1, 0–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik