Rögbi Heineken-kupa: szomorú írek, búcsúzott a Leinster is

Vágólapra másolva!
2014.04.07. 08:48
null
Az Ulster otthon botlott, búcsúzott is a kupától (Fotó: Reuters)
A csoportkör után első kiemelést kapó ír favorit, az Ulster hazai vereséggel búcsúzott a rögbi Heineken-kupa (a sportági BL) negyeddöntjében. Búcsúztatója, a nyolc közé utolsóként becsúszó angol Saracens három célt vitt, kettőt az angol válogatott kiválósága, Chris Ashton. Búcsúzott az írek másik kirakatcsapata, a háromszoros BL-győztes (2009, 2011, 2012) Leinster is, amelyet a címvédő Toulon múlt felül. A második számú sorozat (Amlin Challenge-kupa) elődöntőjébe négy angol klub jutott be.



A Saracens ellenfele az elődöntőben a francia Clermont lesz, amely kiegyenlített csatában, két büntetővel kerekedett az angol Leicester Tigers fölé.

Négy között várhatja a folytatást és elődöntős ellenfelét az ír Munster, amely hazai környezetben ütötte ki a francia Toulouse-t. Az írek hat célt vittek, ötöt a második félidőben.

Ott van a négy között a címvédő Toulon is, amely az írek másik zászlóshajóját, a Leinstert győzte le.

RÖGBI, HEINEKEN-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Ulster (ír, 1.)–Saracens (angol, 8.) 15–17
Clermont (francia, 2.)–Leicester Tigers (angol, 7.) 22–16
Munster (ír, 4.)–Toulouse (francia, 5.) 47–23
Toulon (francia, 3.)–Leinster (ír, 6.) 29–14
AZ ELŐDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Saracens (angol, 8.)–Clermont (francia, 2.)
Toulon (francia, 3.)–Munster (ír, 4.)
Játéknap: április 26. és 27., döntő: május 24., Cardiff (Millenium Stadion)

AMLIN CHALLENGE-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Bath (angol, 1.)–Brive (francia, 8.) 39–7
London Wasps (angol, 2.)–Gloucester (angol, 7.) 36–24
Stade Francais (francia, 3.)–Harlequins (angol, 6.) 6–29
Sale Sharks (angol, 4.)–Northampton Saints (angol, 5.) 14–28
AZ ELŐDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Northampton Saints (angol, 5.)–Harlequins (angol, 6.)
London Wasps (angol, 2.)–Bath (angol, 1.)
Játéknap: április 25. és 27., döntő: május 23., Cardiff (Arms Park)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik