Női röplabda: válogatottunk játszmát rabolt a bolgároktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.30. 16:38
null
A magyar csapat egy játszmát nyert a bolgárok ellen (Fotó: Fuszek Gábor, archív)
Vasárnap Bulgária ellen lépett pályára Craiovában a magyar női röplabda-válogatott, az Európa-liga selejtezőjének harmadik körében. A mieink az első két játszmát viszonylag simán elvesztették, de a harmadikat megnyerték, s komoly esélyük volt az egyenlítésre. A végjátékban azonban a bolgárok bizonyultak jobbnak, s 3:1-re nyertek.
A bolgárok az egyetlenek a csoportban, akiket még nem tudtak legyőzni a mieink a selejtezősorozat eddigi két állomásán: Bursában 3:0-ra, Kecskeméten 3:1-re kaptunk ki. Az idei Eb-re készülő gárda pedig igazából tét nélkül játssza a meccseit, hiszen az El-sorozat négyes döntőjét Várnában játsszák majd, ők pedig, mint rendezők mindenképpen ott lesznek rajta. De így is ők állnak az élen a csoportban.


Ehhez képest remekül kezdtek a mieink – akiknél ezúttal Tálas Zsuzsanna kezdett –, s gyorsan kétpontos előnybe kerültek, s ezt tartották is a játszma elején, de aztán sorozatban négy pontot csináltak a bolgárok, s nemcsak hogy fordítottak, de később meg is léptek négy ponttal. Ezt követően hiába szerzett szép pontokat Nagy Mariann valamint Pallag Ágnes és hiába állt be Milovits Júlia, a különbség nem csökkent, s végül a bolgárok a hat játszmalabdájukból a másodikat ki is használták.

A második játszmában viszont állva hagyták a mieinket a bolgárok, és pillanatok alatt négypontos előnybe kerültek. Szerencsére a játszma közepére egy kicsit elfáradtak, s ekkor sikerült megfelezni a különbséget. A technikai szünet után azonban megint jött a mieinknek egy hullámvölgy, s így aztán öt játszmalabdájuk is volt a bolgároknak, amelyből már a másodikat értékesítették.

Bár a harmadik játszmában is a bolgárok vezettek, ezúttal sikerült tartani velük a lépést, sőt 6:6-nál még egyenlő is volt az állás, sőt négy ponttal át is tudtuk venni a vezetést. Ekkor elsősorban Sándor Renáta remekelt a mieink közül, ám aztán jött egy ötös bolgár sorozat, s a technikai szünetben már megint ők álltak jobban. A mieink azonban nem adták fel, előbb Széles petra, majd Pallag leütéseivel fordítottunk, majd utóbbi remek blokkjának köszönhetően újra két ponttal vezettünk. A lányok ekkor elkapták a fonalat, 20:17 után pedig már az első játszmalabdánknál hibázott az ellenfél.

A lendület a negyedik játszma elején is tartott, a mieink ekkor is jobban álltak, de csak 5:5-ig, majd a bolgárok léptek meg három ponttal. Ezt azonban sikerült behozni, s a technikai szünetben a mieink álltak jobban eggyel. Ezután fej-fej mellett haladtak a csapatok 14:14-ig, amikor azonban újra kettővel mentek a bolgárok, s ezen nem is sikerült már csökkenteni, így aztán három meccslabdájuk is volt, amelyből már az elsőt sikerült kihasználniuk. Összességében azonban az eddigi három meccsükből ezen játszottak a legjobban a mieink.

NŐI RÖPLABDA EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ
Magyarország–Bulgária 1:3 (–15, –16, 17, –17)
Craiova, 50 néző. Vezette: Witte (német), Bakunovics (fehérorosz)
Magyarország: Sándor 9, Tálas 3, Dobi 5, Nagy M. 6, Széles 6, Pallag 9. Cs: Molcsányi (liberó), Milovits 2. Szövetségi kapitány: Hollósy László
Bulgária: Kitipova 3, Koleva 7, Rabadzsieva 7, Kojeva 6, S. Filipova 4, Vaszileva 13. Cserék: M. Filipova (liberó), Nikolova, Ruszeva 6. Szövetségi kapitány: Marcello Abbondanza.
Az eredmény alakulása: I. játszma: 7:5, 7:9, 8:12, 12:19, II. játszma: 5:10, 9:11, 12:17, III. játszma: 4:6, 11:7, 11:13, 17:14, IV. játszma: 4:2, 6:9, 9:9, 14:16

MESTERMÉRLEG:
Hollósy László: Tisztességes helytállás, a szokásos hibákkal.

Marcello Abbondanza:
Ezekben a napokban nem megy a csapatnak, nem tudjuk a legjobb röplabdánkat bemutatni, ezt megmutatta a törökök és a románok elleni vereség is. Ez a győzelem azonban jókor jött. Hazai környezetben a jövő héten mindenképpen bizonyítani szeretnénk, hogy ennél jobb csapat a miénk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik