Hatodszor aranyérmes a BSE a női élvonal történetében

Vágólapra másolva!
2009.04.29. 19:55
Címkék
A BSE-FCSM nyerte meg a női röplabdabajnokságot, miután a döntő ötödik meccsén a telt házas városmajori csarnokban 3:0-ra győzött a finálé első és második meccsét megnyerő Betonút-NRK-Nyíregyháza ellen. A fővárosi együttes történetében ez a hatodik bajnoki aranyérem!
Sima siker az utolsó meccsen: hatodszor lett bajnok a BSE
Fotó: Farkas József
Sima siker az utolsó meccsen: hatodszor lett bajnok a BSE
Sima siker az utolsó meccsen: hatodszor lett bajnok a BSE
Fotó: Farkas József
Sima siker az utolsó meccsen: hatodszor lett bajnok a BSE

Merkószki Tünde sérülése miatt a nyíregyháziaknak csak kilenc játékosuk maradt, ezért egyiküknek nem volt párja a bemelegítésnél, Miklai Zsanett partnere így az edző, Ludvig Zsolt lett. Botos Fruzsina és Katona Brigitta sem teljesen egészséges, ennek ellenére természetesen egyikük szereplése sem volt kérdés, a bajnoki finálé mindent eldöntő ötödik meccsén. A fiatal Mosonyi Teklára is főszerep várt a találkozón, ő volt ugyanis az NRK liberója. Magyarországi röplabdameccsen szokatlan az a látvány, amely a városmajori csarnokban fogadta a nézőket háromnegyed órával a meccs kezdete előtt. A lelátón ugyanis már ekkor elfoglaltak minden ülőhelyet, telt ház volt! Jelentős létszámban képviseltette magát a Közgáz SC-DSK, valamit a Koch Röplabda Akadémia utánpótlása is!

Tóth Gáborné ászértékű szervájával kezdődött a finálé, majd Sándor Renáta bombázott. Sándor újabb ütéseit előbb Miklai Zsanett, majd Szakmáry Gréta sáncolta, Katona Brigitta ásznyitásával pedig már a nyíregyháziak vezettek (2:3). Ezután felváltva estek a pontok, 6:4-es BSE-előnyt követően az ezen a meccsen már tényleg búcsúzó Erdősné Balogh Erika szép ütésével egyenlített, a szintén távozó Natalija Akimova blokkjával pedig ismét vezetett az NRK, Tóthné sáncának köszönhetően az első technikai azonban a hazaiak álltak jobban (8:7). A pihenő után ellépett a BSE (11:7), hamarosan időt kért Ludvig Zsolt (13:8), de ez sem vezetett eredményre, mert a hazaiak kihasználták riválisuk pontatlan nyitásfogadását, és a második technikainál már tetemes előnyük volt (16:8).

Erdősné mindent megtett, nyitást fogadott, ütött szélen, ütött középen, eredményes is volt, nem miatta került tízpontos hátrányba együttese (20:10). Rajta kívül Miklai Zsanett remekelt, Katona Brigitta támadásai viszont nem voltak hatékonyak, de nem volt cseréje, tehát nem tudta őt pihentetni Ludvig Zsolt. A BSE magabiztosan, lelkesen játszott, jó nyitásfogadásokkal és Sándor Renáta pontjaival száguldott az első részsiker felé (22:11). A cserefeladó, Molnár Hajnalka remek szervával mutatkozott be, a játszmát végül Kovács Tímea ütése zárta le (25:14, 1:0).

A szabolcsiak szereztek vezetést a második felvonásban, de hamarosan fordított a házigazda. Jó mezőnyözés jellemezte mindkét együttest, a vendégek pontatlanságait ezúttal is jól használták ki a fővárosiak, elhúztak négy ponttal (7:3). Remekül küzdött a Nyíregyháza, amely Botos Fruzsina pontjával minimálisra csökkentette a különbséget (7:6), de a BSE újra ellépett (12:8), Ludvig edző időt kért. A második technikainál is négy volt közte, de gyorsan egyenlített a vendégcsapat, Erdősné blokkja után Nyári Sándor időt kért (16:16). Takács Zsófia feltámadt, ütött két fontos pontot, ezután a nyírségiek kértek időt (19:17). Katona Brigitta továbbra is gyengélkedett, Erdős Zsófia érkezett a helyére, de ez sem mentette meg a Nyíregyházát, Mester Orsolya pontjával a BSE összesítésben már kettővel vezetett (25:17, 2:0).

Lendületben maradt a házigazda a harmadik rész elején (5:2), de Botos ásznyitásával felzárkózott, Miklai blokkjával pedig egyenlített a Nyíregyháza (6:6). Ekkor már állóhely is alig akadt a csarnokban, remek volt a hangulat, amely a hazaiakat lelkesítette jobban, a második technikainál megint vezettek (8:6). Ezután a BSE végleg eldöntötte a bajnoki címet, folyamatosan húzott el riválisától, az utolsó pontot Kovács Tímea szerezte (25:13, 3:0).

Pazar teljesítményt nyújtott a BSE, amely megérdemelten lett bajnok 0:2-es összesítésbeli hátrányból. Tulajdonképpen sima meccs volt, tehát a döntő döntője a negyedik találkozó volt, amelyet idegenben, nagy küzdelemben tudott megnyerni a fővárosi együttes. Több érdekessége is van a BSE bajnoki címének. 1950, 1951, 1961, 2004 és 2006 után ez a klub hatodik aranyérme. Nyári Sándor edző kétszer nyert bajnokságot a Szeged férficsapatával, női edzőként már az első idényében a csúcsra ért! A Nyíregyháza 2005-ben, a Vasas elleni döntőben összesítésben 2:0-ra vezetett, ám akkor is elbukta a finálét.

Női röplabda NB Ir

DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
BSE-FCSM–BETONÚT-NRK-NYÍREGYHÁZA 3:0 (14, 17, 13)
Városmajor, 500 néző. V: Hóbor, Adler
BSE: GUDMANN 3, SÁNDOR R. 19, Kovács T. 7, TAKÁCS ZS. 12, MESTER O. 11, TÓTHNÉ 8. Cs: Tóth Andrea (liberó), Molnár H. Edző: Nyári Sándor
NYÍREGYHÁZA: Akimova 1, Botos 11, Szakmáry 6, Miklai 9, Katona 3, Erdősné 7. Cs: Mosonyi (liberó), Erdős Zs. Edző: Ludvig Zsolt
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:6, 13:8, 20:10, 23:11. 2. játszma: 7:3, 14:12, 16:16, 23:17. 3. játszma: 6:4, 12:8, 19:9, 23:12

MESTERMÉRLEG
Nyári Sándor: – Óriási dolog, hogy az alapszakaszt végig vezetve egyes sorszámmal mehettünk a rájátszásba, ennek pedig ma láttuk hasznát. Rendkívül büszke vagyok csapatomra.
Ludvig Zsolt: – Kemény, ezüstök ellenére is sikeres éven vagyunk túl. Gratulálok a BSE-nek!
  • Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–2 a BSE javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik