Fiataljaink hatalmas sikert aratva 3:0-ra nyertek a németek ellen

Vágólapra másolva!
2009.01.09. 21:29
A magyar válogatott kiváló játékkal óriási bravúrt vitt véghez, hiszen 3:0-ra nyert Németország ellen a férfi ifjúsági Európa-bajnoki selejtező D-csoportjában, a bulgáriai Gabrovóban. A fiatalok szombaton, Románia ellen óriási lépést tehetnek a továbbjutás felé!
Németország ellen is győzött a Kelemen-csapat
Németország ellen is győzött a Kelemen-csapat
Németország ellen is győzött a Kelemen-csapat
Németország ellen is győzött a Kelemen-csapat

Továbbra sem kényeztetik el a magyar küldöttséget a bulgáriai Gabrovóban. Sőt, csütörtökön két alkalommal is szándékosan kibabráltak a mieinkkel a helyi szervezők. Először az esti meccs után a csarnok és a szálloda között közlekedő buszon kellett értelmetlenül várakoznia több mint negyed órát válogatottunknak, majd ugyanennyi idő telt indokolatlan tétlenséggel a vacsorára várva. Vannak persze olyan érdekességek is, amelyek nem számítanak negatívumnak. A hotelszobák tévékészülékein látható egy olyan bolgár zenecsatorna, amelyen csak és kizárólag jelentős száj-, illetve mellműtéten átesett női és férfi (!) énekesek videoklipjei váltják egymást. Valaki meg is jegyezte, hogy nem mehet rosszul errefelé a plasztikai sebészeknek...

A szórakozás most természetesen háttérbe szorul, a magyar válogatott edzői is inkább a csütörtök este megtekintett német–román meccs felidézésével töltötték idejüket péntek délelőtt. Minden egyes német játékost alaposan elemzett Kelemen István és Kőnig Gábor, s észrevételeiket megosztották csapatuk tagjaival is. A trénerek szerint van sebezhető pontja az aktuális riválisnak, Bernard Stewart edző csapatának. A név hallatán valószínűleg mindenki egy angol úriemberre gondol Rod Stewart, vagy George Bernard Shaw után szabadon. A németek edzője ehhez képest egy alacsony dél-koreai származású férfi, aki korábban a holland és a német felnőtt válogatott segédedzőjeként is dolgozott!

A délutáni meccsen a szombaton szabadnapos hazaiak 3:0-ra nyertek a törökök ellen, így gyakorlatilag a vasárnapi, németek elleni találkozó eredményétől függetlenül továbbjutottak. A németek közül a románok ellen csak egy játékos szervált felugrásból, a többiek a földről nyitottak lebegősen, csúsztatottan. Az is feltűnő volt, hogy kevés centertámadásuk volt. Az esti mérkőzést rendkívül összeszedetten, eredményes támadójátékkal kezdték a mieink. Taktikusan nyitottak a magyarok, így az első technikai időnél három ponttal vezettek (8:5). 10:6-nál már négy volt közte, de a németek nem hagyták magukat. A folytatásban bravúrok és hibák mindkét oldalon előfordultak, Stewart edző 14:10-nél időt kért. A második kötelező pihenő (16:11) után is rendkívül fegyelmezetten, pontosan, kevés hibával játszottak a mieink, akik mezőnyben is magabiztosak voltak, és nagy különbséggel nyerték a játszmát (25:16, 1:0).

Fantasztikusan kezdte a második szettet Magyarország, Bernard Stewart 5:1-nél kikérte első idejét! A mieink remekélését a kiváló nyitások alapozták meg! Minden szerva erős, pontos, taktikus volt. Talán túlzásnak tűnik, de nem az: jó nyitást követően az történt a pályán, amit a magyarok akartak (8:2). Ezután sem csökkent a különbség, a németek trénere pályára küldte a cseresort. Az új emberek mezőnyben egységesebbek voltak, és a kezdőjátékos, Julius Höfer révén a pontgyártást is elkezdték (16:9). A technikai után összeállt a rivális blokkja, kilencpontos hátrányból feljött ötegységnyire Németország (16:11), Kelemen István azonnal időt kért!

Lendületbe jött az ellenfél, 18:14-nél már csak négy volt közte, de ezután a magyarok kétszer is eredményesek voltak (20:14), Stewart időt kért. A rövid szünet után megint a németek pillanatai következtek (20:16), ekkor több hiba is becsúszott a mieink játékába. 22:19-nél Kelemen Istvánnak kellett időt kérnie, mert félő volt, hogy az összes előnyét elherdálja válogatottunk. Szerencsére nem így történt, Dorcsák Lajos pontjával 25:22 lett a vége (2:0)

A második szett vége a korábbiakhoz képest gyengébbre sikerült a magyarok számára, ezért félő volt, hogy a harmadik rész elejére megmarad a német lendület. Nem maradt. 5:0-nál megint Stewart edző kényszerült időkérésre! A szünet után három pontot szerzett megszakítás nélkül a rivális (6:3), részben a magyar támadási hibáknak köszönhetően. Az első technikainál is három egység volt közte (8:5). A rossz sorozat sajnos nem szakadt meg, hamarosan egyenlített Németország (9:9). Az eddigieknél is nagyobb küzdelem kezdődött, válogatottunk újra remek pillanatokat produkált, 13:10-nél jött az újabb Bernard Stewart időkérés. A németeknél ebben az időszakban Björn Höhne szerezte a pontok jelentős részét, s riválisunk mezőnymunkája továbbra is remek volt (16:14).

A legjobbkor lépett el Magyarország (19:15), s ezután a különbség folyamatosan nőtt (25:17, 3:0)! Ha szombaton a magyarok győznek a nyeretlen románok ellen, óriási lépést tesznek a továbbjutás felé. Abban az esetben csak matematikai esély lenne a kiesésre, az is csak akkor, ha a németek vasárnap megvernék a hibátlan Bulgáriát.

Ifjúsági Európa-bajnoki selejtező, férfiak, D-csoport, Gabrovo (Bulgária)

3. forduló
Magyarország–Németország 3:0 (16, 22, 17)
200 néző. Játékvezetők: Themelis (görög), Lazarevics (szerb)
Magyarország: Kaszap 11, Dorcsák 4, Oltványi 9, Csányi 14, Baróti 18, Babanyecz 4. Csere: Pápai (liberó), Kaposi. Edző: Kelemen István
Németország: Theissen 1, Klein 5, Höhne 9, Speta, Quecke 10, Höfer 11. Csere: Stadie (liberó), Marks, Jankowksi 3, Grieshammer, Jedro 2, Carter. Edző: Bernard Stewart
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:5, 15:10, 20:15, 23:16. 2. játszma: 8:2, 15:8, 20:14, 23:20. 3. játszma: 8:5, 15:14, 19:15, 23:16
EDZŐI ÉRTÉKELÉS
Kelemen István: – Vannak még csodák! Megcsináltuk! Nagyon-nagyon pszichikai mérkőzés volt! Remekül koncentráltak a srácok, őszintén megmondom, csodálom, hogy kibírták ezt a pszichés nyomást! Mindenki hozzátett valamit ehhez a csodálatos győzelemhez, a pályán lévők a játékukkal, a cserék a szurkolásukkal, a gyúrónk pedig a szépségével! Mindenkinek gratulálok!
TOVÁBBI EREDMÉNY
Bulgária–Törökország 3:0 (20, 22, 12)
Szabadnapos: Románia
A további program
4. forduló (január 10., szombat)
17.00: Németország–Törökország
19.00: Románia–Magyarország
Szabadnapos: Bulgária
5. forduló (január 11., vasárnap)
17.00: Bulgária–Németország
19.00: Törökország–Románia
Szabadnapos: Magyarország
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik