Győr rali: Csomósék nyerték meg a futamot, Vinczéé a bajnoki cím

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2023.09.10. 16:59
null
Vincze Ferenc 2019 után pályafutása második abszolút magyar bajnoki címét ünnepelte (Fotó: Facebook/ Vincze Ferenc)
Csomós Miklós egy kivételével az összes gyorsasági szakaszt megnyerte, és ezzel övé lett a Győr rali első helye, míg a mögötte másodikként érkező Vincze Ferencet abszolút bajnokká koronázták – immár másodszor.

 

Kivételesen nem a győzelem volt a célja a Vincze Ferenc, Percze Nándor kettősnek a győri bajnoki futam előtt, hanem az, hogy két ponttal többet szerezzen, mint Turán Frigyes és Farnadi Ágnes. Pedig jó lett volna felvenni a harcot az idén már az Európa-bajnokságon száguldó Csomós Miklóssal, de ezúttal a bajnoki cím volt a tét, márpedig az felülír mindent.

Vincze tehát egész hétvégén fegyelmezetten autózott a második helyen, talán csak egyszer, a városi gyorsaságin engedett meg magának egy kis lazaságot – de ott is csak azért csúszkált keresztbe a kanyarokban, mert nagyon sok volt a néző, szóval mindenki beláthatja, hogy muszáj volt –, és ez elég volt a bajnoki címhez.

„Megvan! Kétezer-tizenkilenc után újra bajnokok vagyunk, és ez elképesztő érzés – nyilatkozta a célban Vincze Ferenc. – Egész hétvégén gyorsan, de a biztonságot maximálisan szem előtt tartva autóztunk, aminek meglett az eredménye. Nagyon boldogok vagyunk!”

Turán Frigyesék dolgát ezen a hétvégén megnehezítette a technika ördöge: a kormányszervó hibája miatt szombaton jelentős hátrányba kerültek, és ezzel gyakorlatilag el is szállt a matematikai esélyük a bajnoki címre, ennek ellenére nem adták fel, az utolsó méterekig küzdöttek. „Sokan feladták volna a szombati nap után, de minket nem ilyen fából faragtak... Ferinek gratulálok, megérdemelten nyerte meg a bajnokságot” – mondta Turán, aki ötödikként ért célba a versenyen.

A győzelmet Csomós Miklós és Bán Viktor szerezte meg: az idén az Európa-bajnokságon versenyző páros a 11 gyorsaságiból 10-et megnyert, így sikeréhez kétség sem férhetett.

„Szerettük volna az összes gyorsaságit megnyerni, de miután láttuk, milyen sok ember kíváncsi a városi szakaszra, úgy döntöttünk, megháláljuk: egy métert sem mentünk egyenesen, folyamatosan keresztben érkeztünk a kanyarokba – mondta Csomós. – Nagyon örülök, hogy egy ekkora város, mint Győr, befogadott egy raliversenyt, jó volt itt versenyezni, és szerintem, amit elvártak tőlünk, azt tudtuk hozni.”

Ehhez kétség sem férhet, mint ahogy ahhoz sem, hogy Csomósra oda kell figyelni az október eleji hazai Eb-futamon, a Rally Hungary-n is. Csakúgy, mint a már bajnokként érkező Vinczére, és a többi magyar párosra.

WHB GYŐR RALI, AZ OB 5. FUTAMA

Abszolút végeredmény: 1. Csomós Miklós, Bán Viktor (GR Motorsport, Skoda Fabia R5 Evo) 1:10:45.3, 2. Vincze, Percze (Korda Racing, Skoda Fabia R5) 57.6 másodperc hátrány, 3. Velenczei, Vánsza (T+T Autóklíma Centrum, Skoda Fabia RS Rally2) 1:17.9 p h.

Az ob állása (nem hivatalos): 1. Vincze Ferenc, Percze Nándor 130 pont – már bajnok, 2. Turán, Farnadi (Turán Motorsport, Volkswagen Polo R5) 89, 3. Velenczei, Vánsza 65

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik