Formula–E: Evans nyert, Dennis bebiztosította a vb-címet Londonban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.29. 20:03
null
Egy futammal az idény vége előtt Jake Dennis bebiztosította a vb-címet Londonban (Fotó: AFP)
Mitch Evans aratott győzelmet a Formula–E londoni idényzárójának szombati versenyén, ami bajnokavatást hozott. A második helyen célba érő Jake Dennis előnye ugyanis akkora lett a világbajnoki tabella élén, amit már nem lehet behozni az utolsó futamon.

 

Mitch Evans bizonyult a leggyorsabbnak az első időmérőn Londonban, ám a Rómából magával hozott rajtbüntetése következtében Nick Cassidy várhatta az élről a piros lámpák kialvását a szezon utolsó előtti versenyén. Az új-zélandi mellől a világbajnoki pontversenyt vezető Jake Dennis rajtolhatott, a második sorból Sébastien Buemi és Dan Ticktum vághatott neki a futamnak.

Cassidy megtartotta az első helyet a rajtnál, Dennis azonban veszített egy pozíciót Buemivel szemben, így a startot követően az Envision versenyzői vezették a futamot. Az első kört egyébként megúszta a mezőny ütközés nélkül, néhány körrel később viszont véget ért Robin Frijns versenye, miután Sérgio Sette Camara kilökte őt.

Az élen autózó Cassidy a hatodik körben vette fel első támadó módját, majd néhány körrel később ismét élt a segítséggel – ekkor visszaesett a harmadik pozícióba, az élre átmenetileg Buemi állt. Amikor azonban a svájci is támadó módra váltott, Evans vette át a vezetést. Később Dennis és Cassidy csatáját kihasználva René Rast zárkózott fel a második helyre, a 16. körben azonban jött a dráma a vb-címre hajtó Cassidynél.

Az Envision versenyzője ugyanis csapattársával csatázva bal első defektet kapott, s a kerékcseréjét követően visszaesett az utolsó helyre. Ekkor a biztonsági autót is a pályára kellett küldeni, ugyanis sok törmelék nehezítette a gondtalan versenyzést. Az újraindításkor Evans maradt az élen, őt Buemi követte, aki még a safety car bevetése előtt jött fel a második pozícióba.


A 23. körben Cassidy visszatért a bokszutcába, s feladta a versenyt, amivel gyakorlatilag kiszállt a vb-címért folyó csatából. A hajrában újra be kellett vetni a biztonsági autót, miután Sacha Fenestraz csapódott a falnak a hajtűkanyarban. A baleset miatt a piros zászló is előkerült, a verseny szűk fél órát állt, majd a futam repülőrajttal folytatódhatott.

Az újraindításkor az élen Evans maradt, aki mögé a nagy versenyt teljesítő António Félix da Costa zárkózott fel. A hajrá azonban igen furcsa jelenetet és újabb megszakítást hozott, aminek kiváltója a Buemit támadó Norman Nato volt. A francia versenyző a 19-es kanyarban próbálta maga mögé utasítani ellenfelét, ám a két autó összeért. Eltorlaszolták az utat, aminek következtében a mögöttük érkezők nem tudtak továbbmenni, és feltorlódott a mezőny.


A futam újabb negyedórát állt, az újraindításkor két kör maradt a versenyből, amely végén Evanst intette le elsőként a kockás zászló. A Jaguar versenyzője mögött Dennis és Buemi ért célba.

Győzelmének köszönhetően Evans feljött a pontverseny második helyére, ám mindez abból a szempontból már nem igazán számít, hogy Dennis előnye behozhatatlan lett az élen, így egy futammal az idény vége előtt biztossá vált a brit pilóta világbajnoki címe.


Folytatás vasárnap 13.40-kor a második időmérővel!

FORMULA–E
LONDON, ELSŐ VERSENY

1. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar)
2. Jake Dennis (brit, Andretti)
3. Sébastien Buemi (svájci, Envision)
4. Norman Nato (francia, Nissan)
5. Sam Bird (brit, Jaguar)

A világbajnokság élmezőnye 15 futam után: 1. Jake Dennis (brit, Andretti) 213 pont*, 2. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 176, 3. Nick Cassidy (új-zélandi, Envision) 174, 4. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 146, 5. Jean-Éric Vergne (francia, DS Penske) 107, 6. Maximilian Günther (német, Maserati) 102, 7. Sébastien Buemi (svájci, Envision) 97

* már világbajnok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik