WTCR: nem válik meg rutinos versenyzőjétől az Audi

Vágólapra másolva!
2021.03.23. 13:57
null
A WTCR negyedik idényében is láthatjuk a pályán Tom Coronelt (Fotó: fiawtcr.com)
Tom Coronel 2021-ben a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnyének tagja lesz, és ahogyan az elmúlt két idényben, idén is az Audi színeiben csaphat össze az ellenfeleivel.

 

Február közepén jelentették be az Audinál, hogy az egyik csapatuk autóit Nathanaël Berthon és Frédéric Vervisch vezeti a 2021-es idényben. Nemrégiben pedig az is biztossá vált, hogy akárcsak az előző két szezonban, Tom Coronel idén is a német gyártó színeiben vághat neki az új idénynek.

A rutinos versenyző összesen több mint 500 túraautó-versenyen indult már a pályafutása során. Versenyzett holland, olasz és brit bajnokságokban is, majd 2011-ben a túraautó Európa-bajnokságban (ETCC) mérettette meg magát. Emellett 2005-től a túraautó-világbajnokságban (WTCC) is indult egészen a sorozat 2017-es megszűnéséig – vagyis inkább átalakulásig.

A WTCR-ben a kezdetektől, azaz a 2018-as idénytől állandó tagja a mezőnynek. Bár az első évében a Cupra színeiben indult, 2019-ben az Audi versenyzője lett, és immár zsinórban a harmadik szezonját kezdheti meg a német gyártó autójának volánja mögött.

„Amikor nem versenyezhetek, egyszerűen megőrülök. A versenyzés az, amit a legjobban szeretek csinálni – árulta el a 48 éves versenyző. – Továbbra is nagyon jól érzem magam a csapatomban és a WTCR-ben is. Tavaly igen jól alakultak a dolgaim, és megmutattam, hogy még mindig képes vagyok győzelmekért és dobogós helyezésekért csatázni, ahogyan azt tettem például a Slovakia Ringen is. A szezon felénél még a második helyen álltam az egyéni pontversenyben. Természetesen szeretnék erre építeni ebben az idényben.”

A WTCR 2021-es idénye június 3-án veszi kezdetét Németországban, a legendás Nürburgring-Nordschleifén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik