WTCC: Michelisz 6. lett az idényzáró időmérőjén

Vágólapra másolva!
2015.11.27. 13:41
Michelisz Norbert a 6. helyen fejezte be a túraautó-vb katari idényzárójának időmérő edzését, így péntek este az első futamot a 6., a másodikat az 5. helyről kezdheti meg.

Michelisz az időmérő első szakaszának utolsó percében visszacsúszott a 13. helyre, amelyről nem jutott volna tovább. Ám még éppen gyors kört futott, így volt alkalma javítani, és feljött a 6. helyre és továbbjutott. Nem mindegyik hondás mondhatta ezt el magáról, Gabriele Tarquini a gyári Hondával kiesett.

A második szakaszban a magyar versenyző a Citroën ötös fogatával együtt a legelején a pályára hajtott, és a kínai Ma Csing-Huát megelőzve az ötödik legjobb köridőt autózta. Az etap hajráját a bokszból figyelte, és onnan láthatta, hogy az ötödik helyétől megfosztja a ladás Nicky Catsburg a 12. helyről a 3.-ra ugrik előre.

Ez azt jelentette, hogy Michelisz nem szerez bónuszpontot az időmérőn, az első futamot a 6., a másodikat pedig az 5. rajthelyről kezdi. A magyar pilótánál is csalódottabb volt Tiago Monteiro, aki a 10. helyezését vesztette el, így a második futamos pole helyett mindkét versenyt a 11. helyről kezdi. John Filippié lesz a pole a második versenyen.

Az első versenyen José María López rajtol az élről Mehdi Bennani és Sébastien Loeb elől.

Az első futamot magyar idő szerint 19.30-kor, a másodikat 20.40-kor kezdik. Az Eurosport1 és az M4 mindkét versenyt élőben közvetíti. Michelisz a vb-pontverseny 6. helyén áll, 19 ponttal Tarquini mögött, egy ponttal Monteiro előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik