WTCC: balszerencse után remek folytatás, Michelisz 6. lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.08. 19:45
A túraautó-világbajnokság 2015-ös idénye José-María López sikerével indult, miután a Citroën pilótája futott be az első helyen az első argentin futamon. Michelisz Norbert a 17. helyről rajtolva remek versenyzéssel hatodikként ért célba.

A hétvége és az idény kezdete nem pont úgy alakult, ahogy azt a magyar pilóta tervezte. Michelisz Hondája a szombati időmérőn „ledobta” a bal első kerekét, ezzel pedig esélyt sem adott a Zengő Motorsport versenyzőjének a megfelelő kvalifikációra. Michelisz Hondája a szombati időmérőn „ledobta” a bal első kerekét, ezzel pedig esélyt sem adott a Zengő Motorsport versenyzőjének a megfelelő kvalifikációra.

Az utolsó előtti, 17. helyről induló Michelisz elképesztő rajtjával meglepte a körülötte versenyzőket, a második kanyarra már a 12. helyen száguldott a piros-fekete Honda.

A tökéletes kezdés után tovább nyomta a gázt a magyar versenyző, Tom Coronelt, majd Stefano D'Astét is maga mögé utasította, így két kör után máris pontszerző helyen autózott.

Kaotikus folytatás következett, sorra csúsztak ki a versenyzők, Michelisz kerekei azonban most bírták a versenytempót, így az ötössel versenyző magyar a nyolcadik helyen találta magát, ráadásul gyorsabb időt futott, mint a negyedik Tiago Monteiro.

Végül az áthajtásos büntetést kapó Mehdi Bennanit, valamint a kínai Ma Csing-Huát is lehagyta Michelisz, aki így az idény első futamán a 17. helyről rajtolva hatodikként haladt át a célvonalon.

Az élen, ahogy az várható volt, a három Citroën döntött a dobogó sorrendjéről, végül az első futamot a hazai közönség előtt versenyző José-María López nyerte meg.

A MÁSODIK FUTAMRÓL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN!

TÚRAAUTÓ-VB
1. FUTAM, TERMAS DE RÍO HONDO

1. José-María López (argentin, Citroën C-Elysée) 25.41 perc
2. Muller (francia, Citroën C-Elysée) +3.170 mp
3. Loeb (francia, Citroën C-Elysée) +7.500

6. Michelisz (magyar, Honda Civic) +18.470

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik