Africa Race: megint defektet kapott a magyar kamionos trió

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.02. 08:28
Eddig nem a Szahara, hanem a defektek okozzák a legnagyobb problémát a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos triónak, amely szerencsésen túl van az Africa Race harmadik napján is, viszont már két defektnél tart.

A Scania-csapat szerdán húsz percet veszített amiatt, hogy kereket cserélt és rendbe hozta a defekt által okozott kisebb károkat, csütörtökön pedig további időt bukott el (pedig hatalmas párharcot vívott a portugál Elisabete Jacintóval) a lyukas kerék miatt.

„A szerdai defekt kizökkentett minket a ritmusból, de az az igazság, hogy nem is bántam, mert attól kezdve egy kicsit óvatosabbak voltunk. A srácokkal egyetértettünk abban, ez talán jelzés volt fentről, hogy körültekintőbbnek kell lennünk, hiszen hosszú még az út előttünk" – mondta Kovács, aki az ötödik helyen található a kamionosok mezőnyében, amelyet a Kamazok vezetnek. Az autósoknál a kazah Jurij Szazonov áll az élen, míg a motoros Pal Anders Ullevalsetert eddig megközelíteni sem tudták a vetélytársak, nemhogy megszorongatni...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik