Fáraó-rali: kétszemélyes ütközetté alakult a verseny

TÓTH ANITA HELYSZÍNI JELENTÉSETÓTH ANITA HELYSZÍNI JELENTÉSE
Vágólapra másolva!
2014.05.22. 19:30
null
Nasszer al-Attijah aligha adja fel az üldözést
A Fáraó-ralin gyakorlatilag kétszemélyessé vált a verseny az autósok mezőnyében – ami jó hír, hogy mindkét éllovas élvezi a harcot. A Dakar-győztes katari Nasszer al-Attijah próbálja mindenáron utolérni a rendkívül kiegyensúlyozottan közlekedő Jazid al-Rajhit. S ezt csütörtökön gyönyörű tájakon tehette meg Dakla és Baharija között, egy 289.58 kilométeres szelektív szakaszon, amelynek az eleje homokos, dűnés volt, a vége pedig pokoli gyors és köves – de mindkét körülménnyel remekül birkóztak meg az érintettek.

 

A szaúdi al-Rajhi ugyan kapott egy defektet rögtön a szakasz elején (s emiatt hatperces hátrányba került), de folyamatosan gyorsult, s zárkózott fel az éllovas Nasszer al-Attijahra. Az igazsághoz tartozik, hogy az egyes ellenőrző pontig mindkettejüket megelőzte Vlagyimir Vasziljev, akinek azonban futómű-gondjai támadtak (ki kellett cserélni az egyik lengőkart), s a szerelési munkálatok körülbelül egy órát vettek igénybe, ezzel ő ki is szállt a győzelemért folyó küzdelemből. Szóval maradtak ketten, s bár al-Attijah újabb szakaszgyőzelmet aratott, a hátránya még mindig hét és fél perc – ami azt jelenti, hogy az elkövetkező két napon nem taktikázhat, állnia kell a gázon. Meg is teszi, efelől senkinek sem lehet szemernyi kétsége sem.

A KALAND OLDALÁRÓL
Yara Shalabi bájos teremtés – más kérdés, hogy nem túl nőies sportágat választott: a passziója a sivatagi versenyzés. Amely viszont tartogat kihívásokat – nem is keveset. Yara például csütörtökre virradóra kint aludt a sivatagban (technikai gondok hátráltatták, utóbb pedig ráesteledett), de becsületére legyen mondva, hogy nem adta fel („A navigátorom sokat segített. Amikor már teljesen magam alatt voltam, ő felrázott, és fordítva is megtörtént” – mondta.), végigküzdötte magát a távon. Aztán alvás nélkül indult tovább a csütörtöki, szintén nem éppen sétagalopp-szakaszra. És arról is kijött. Pedig eddig mindössze öt verseny van mögötte. S a sivatag nem kimondottan könnyű ellenfél.
Nem ő az egyetlen hölgy amúgy a mezőnyben, itt van a Fáraó-ralin doktor Keiko is – a miniatűr japán sebész, aki minden évben arra teszi félre a pénzét, hogy elrajtolhasson ezen a viadalon. És minden évben itt is van. Imádja a dűnéket és a sivatagi versenyzést. Ez köti össze őt Yara Shalabival.

„A verseny eddigi legszebb napján vagyunk túl, s megint faragtunk egy kicsit a hátrányunkból. Mostantól nincs helye a stratégiának, nyomni kell a gázt" – mondta al-Attijah.

„Jó, hogy ezután a kihívásokkal teli nap után még mindig mi vezetünk, a szakasz második felében sikerült ledolgoznunk valamennyit a hátrányunkból, s ez jó hír. Harcolunk tovább" – válaszolta erre al-Rajhi.

A végső csata tehát lassan elkezdődik.

A nap végén egyébként a csodálatos Fehér-sivatagba érkezett meg a mezőny, amelyben hatvanmillió évvel ezelőtt a tenger alakította ki a fehér sziklák formáját – van közöttük nyúl, elefánt és fagylalttölcsér alakú, hogy a rengeteg gomba-formáról már ne is beszéljünk. Ha a pályán
ámultak bámultak a versenyzők a környezet szépségén („Sokan kérdezik, miért jövök vissza újra meg újra a sivatagba. A mai nap után azt mondom: ez az! Gyönyörű szakaszon vagyunk túl" – mondta a lengyelek kiváló quadosa, Rafal Sonik), akkor a Fehér-sivatagban elállt a lélegzetük. Bár természetvédelmi területről beszélünk (szóval versenyt nem lehet rendezni errefelé) már a közúton áthaladni rajta is hatalmas élmény volt annak, aki szereti a Szaharát. Márpedig itt mindenki imádja. Ellenkező esetben nem lennének itt.

Ami a motorosokat illeti, az összetettben vezető Juan Carlos Salvatierra újabb szakaszgyőzelmet aratott, ami azt jelenti, hogy a bolíviai pilóta már több mint fél órával vezet a venezuelai Nicolas Cardona előtt az összetettben.

Yara Shalabi nőként veszi fel a küzdelmet a tereppel
Yara Shalabi nőként veszi fel a küzdelmet a tereppel



FÁRAÓ-RALI, VK-VERSENY
4. szakasz, Dakla–Baharija (össztáv: 343.72 km, ebből szelektív szakasz: 289.58 km). Az állás.
Autósok:
1. Jazid al-Rajhi, Timo Gottschalk (szaúdi, német, Toyota Hilux) 8:30:42, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Mini All4) 7:38 p h., 3. Dabrowski, Czachor (lengyel, Toyota Hilux) 55:29 p h.
Motorosok: 1. Juan Carlos Salvatierra (bolíviai, Speedbrain) 11:25:51, 2. Cardona (venezuelai, Yamaha) 32:33 p h., 3. Chiussi (olasz, KTM) 1:16:13 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik