Dakar-rali: egy magyar résztvevővel rajtolt a mezőny Argentínában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.01.01. 19:43
Több mint négyszáz jármű – 140 autó, 170 motor, 30 quad és 67 kamion – vág neki szombaton Buenos Airesből a 32. Dakar-ralinak, a világ legnehezebb és legnagyobb terepversenyének, amelyet sorozatban harmadik alkalommal rendeznek meg dél-amerikai helyszíneken.

Az első napon a prológot bonyolítják le, az argentin fővárostól Victoriáig 377 kilométert kell teljesíteni a résztvevőknek – akik közül jó néhányan már úton is vannak –, ám ez a szakasz még nem számít be az összetett versenybe. Az igazi száguldás vasárnap kezdődik, a Victoria és Córdoba közötti 788 km-es távon már időre mennek a versenyzők.

A január 16-ig zajló verseny legnagyobb esélyesei az autósoknál a spanyol Carlos Sainz és a francia Stéphane Peterhansel; a motorosoknál szintén francia–spanyol párharc várható Cyril Despres és Marc Coma között. A 2010-es versenyen Sainz és Despres diadalmaskodott.

Az egyetlen magyar résztvevő Horn Albert, aki az autósok mezőnyében induló horvát Drazen Curic navigátora a 13 szakaszból álló, több mint 9500 kilométeres viadalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik