Három magyar csapat, 6., 7. és 16. hely Lignanóból

Vágólapra másolva!
2009.05.26. 14:29
Címkék
Három csapatot is indított a Gokartmánia az ÖTKS (Österreichische Team Kart Staatmeisterschaft) versenysorozaton, melynek első viadalát, egy 24 órás versenyt Lignanóban rendezték. A GM-Szintézis a 6., a GM-Team Hungary a 7., a GM-A-KTIV a 16. helyen zárta a versenyt, melyet a Cashpoint Racing nyert meg.

A versenyzők nagyobb része csütörtökön a pályára érkezett, és elfoglalta a boxutcában neki fenntartott helyet. Péntek reggel a pályára kiérve azonnal hozzáfogtak gokartjaik beállításaihoz, miközben mindenki megismerkedett az új pályával. A teszt legvégére mindenki elégedett lehetett, hiszen sikerült egy olyan beállítást találni, amivel abszolút negyedik időt futott a GM-Szintézis-es Bertalan Balázs.

Emellett nagyon fontos volt, hogy korábbi teljesítményéhez képest a csapat többi tagja is rengeteget javult, és mindenki könnyen vezethetőnek érezte a gépet.
Szombat reggel kezdődött az időmérő edzés, ami hasonló rendszerű, mint a jelenlegi Formula–1-es időmérő, így a 20 csapatból a Q1-et követően 15, majd 10 és a végén a legjobb 5 marad benn, hogy végül eldőljön, ki a legjobb. Csapatversenyről lévén szó, minden etap után versenyzőt kell cserélni.


Az első szakaszból Szabó Gábor nagyon erős időeredménnyel jutott tovább a második helyen, és a kettes csapat is nagyon jól teljesített, így Kolibács Jenő révén a Top10-ben, a 6. helyen jutottak tovább. A GM-Team Hungary elkésett az indulásnál, így valószínűleg leginkább a hidegebb gumik és fékek miatt az első körből nem tudott továbbjutni.

A Q2-ből már csak az első 10 legjobb csapat juthatott tovább, és kis szerencsével mindössze két századmásodpercre a kieséstől, de Bertalan Gábornak sikerült a továbbjutás a 10. helyen, míg a GM-A-KTIV a 13. helyen zárta az időmérő edzést Csinger Lászlóval a volánnál. Az időmérő harmadik fordulóját Bertalan Balázs teljesítette.

A 2008-as bajnok Cashpoint Racing pilótájának szélárnyékában fantasztikus kört tudott menni, így a harmadik helyen sikerült továbbjutnia az első ötbe. A köridő erősségét jelzi, hogy öt perccel a Q3 vége előtt már a boxba hajthatott a biztos továbbjutás tudatában.

AZ ÖKTS

Az ÖTKS (Österreichische Team Kart Staatmeisterschaft) osztrák rendezésű, öt versenyből álló sorozat, amelynek három különböző ország ad otthont. Az öt versenyhétvégéből kettő 24 órás, három pedig úgynevezett short race, amely szombati napon háromszor 2.5 óra versenyzést, míg vasárnap nyolcszor fél órás sprintfutamokat jelent. A versenyen MS-Kart versenyvázas, 20 lóerős, tuningolt 390-es Honda GX motororral szerelt gokartok vesznek részt.
Az utolsó etapban nagyon szoros küzdelmet vívott Rajnai Máté a 66-os Abrevis Kartfriends pilótájával, végül egy tizedmásodperccel lemaradva az ötödik helyen végzett.

A verseny Le Mans-i rajttal indul (a versenyzők rajtjelre a célegyenes ellentétes oldaláról futva indulnak gokartjukhoz). Probléma nélkül indult a 24 órás verseny mindhárom GM csapat számára. A megbízhatósági versenyeken a legfontosabb folyamatosan stabil, konstans köridőket futni, közben maximálisan vigyázva a gokartra. A versenyzőknek az egyenként kétórás etapokat hiba nélkül, minél nagyobb átlagsebességgel kell abszolválniuk.

A GM-Szintézis elég jó rajtot követően stabilan tudta tartani a rajtnál megszerzett negyedik helyet a 6. óráig. A verseny során azonban két hibát is elkövetett a csapat, a 6. órában Szabó Gábor, a 10.-ben pedig Bertalan Balázs mérte el a féktávot a boxutca bejáratánál, ezért mindkettő 3-3 perces stop&go büntetést kapott.

Az esti órákban kuplungcsere is hátráltatta a csapatot, amely további tíz percet veszített. Éjféltől megkezdődött a felzárkózás a 13. helyről: a remek beállításnak köszönhetően a hajnali órákban sem lassultak a Szintézis pilóták, a Cashpoint Racing után a második leggyorsabbak voltak, és rengeteget ledolgoztak az összeszedett hátrányból.

A verseny második fele hibátlan volt a versenyzőket és a gokartot tekintve egyaránt, ennek köszönhetően az éjjeli 13. helyről sikerült is a verseny végéig a 6. helyre felzárkózni.

A GM-A-KTIV csapat is nagyon jól teljesített első versenyén. Gyengébb rajtot követően a 16. helyig csúsztak vissza, de megkezdték a felzárkózást, és a verseny felénél meglepetésre a legjobb magyar csapatként a 7. helyen álltak. A verseny során végig jó köridőket tudtak menni, de a reggeli órákban rengeteg műszaki gondjuk volt, többször a pálya széléről kellett az erre szolgáló quadnak a gokartot bevontatni. A versenyt végül a 16. helyen fejezték be.

A GM-TH a hetedik helyen végzett, mindössze 2.4 másodperccel lemaradva a GM-Szintézis mögött, ami „semmi” egy 24 órás versenyen, viszont a több pontot a GM-Szintézis könyvelhette el. A GM-TH és a GM-Szintézis közötti „házi verseny”, ahogy az osztrákok mondják, a „magyar bajnokság” külön érdekessége lesz a sorozatnak.

A következő verseny a rechnitzi Short Race lesz június 12–14-én, és bizakodásra ad okot, hogy a rövid versenyeken a Gokartmaniának sokkal több esélye van a nagycsapatokkal szemben.

GOKART

ÖTKS, LIGNANÓI 24 ÓRÁS VERSENY
1. Cashpoint Racing 1434 kör
2. SRT 1434
3. Gerstinger 2 1427
4. Youngsters/Gebrüder Weiss 1421
5. Gerstinger 1411
6. GM-Szintézis 1409
7. GM-Team Hungary 1409
16. GM-A-KTIV 1359
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik