Gymkhana - vágod már mi az?

Vágólapra másolva!
2012.07.16. 15:39
Címkék
Az autósport egyik legújabb őrülete immáron egy éve van jelen Magyarországon, most hétvégén pedig első alkalommal rendeznek kifejezetten éjszakai versenyt a tököli repülőtéren. A drift, gyorsulás és szlalom elemekkel tűzdelt óriási koncentrációt igénylő autósportnak egyre több hódolója van. Nem véletlen, hiszen sokan szeretnének Ken Block nyomába érni...

A nemrégiben megjelent legújabb gymkhana videó után újra szájtátva bámulhattuk, ahogy ez az amerikai fenegyerek, azaz Ken Block lapjával fűzi az összkerekes több száz lóerős verdájával.

Olyan légi könnyedséggel teszi mindezt, pedig amit művel az a világ egyik legnagyobb koncentrációját igénylő vezetéstechnikai bemutatója. A showman természetesen nem csak a kamerák össztüzében mutatta meg képességeit, versenykörülmények között is bizonyított már.

Nem, most nem a rallysportra gondolunk, mivel ott csupán az „indultak még" kategóriába sorolható. Amiben Ő nagyon jó ellenfeleihez képest az sokkal inkább egy olyan szinkronpályás nyomvonal, ahol főként driftelve kell az egyes feladatokat végrehajtani különböző akadályokkal tarkítva. A drift autósporttal ellentétben itt az idő is számít, az akadályok hibás kerülése, feldöntése pedig tovább ront az időeredményen.

VIDEÓ

A gymkhana versenyeknek gyakorlatilag négy alapkövetelménye van, ez nem más mint a megfelelő vezetéstechnikai képesség, a kellő fizikai állóképesség, a memória és végül de nem utolsó sorban a bátorság. Ha nem vagyunk elég tökösök és csupán tökölődünk a pályán, netán memóriazavarban szenvedünk, akkor megette a fene az egészet, és jobb ha a közutakra sem megyünk ki. Nagyon fontos, hogy ehhez az autósporthoz nem feltétlen szükséges bivaly erős összkerekes autó. A hazai pályákon már többször bizonyítottak a jó öreg kockaladák, tehát akár elég lehet egy 120 pacis hátulkaparós öreg vas is. És a versenyeken néha ez a legszebb és legviccesebb, amikor a vezetéstechnikai képesség győz a lóerők felett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik