Éremeséllyel lépnek színpadra versenyzőink a fitnesz-világbajnokságon

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2022.10.18. 14:31
A csütörtökön kezdődő amatőr világeseményen három magyar versenyző áll színpadra, akik közül a remek formát mutató Balogh Eszter eséllyel pályázik a dobogóra.

Október 20. és 23. között a dél-koreai Csedzsu ad otthont az amatőr fitnesz-világbajnokságnak, amelyet eredetileg 2020-ban rendeztek volna, ám a koronavírus-járvány miatt idénre kellett halasztaniuk a szervezőknek. A világeseményen három magyar versenyző, Balogh Eszter (acrobatic fitness), Karikó Brigitta (artistic fitness) és Nagy Viktória (acrobatic fitness) áll színpadra.

Noha a piros-fehér-zöld küldöttség a korábbi évekhez képest idén jóval szerényebb létszámmal képviselteti magát a világbajnokságon, a kevesebb néha több alapon méltán reménykedhetünk, hogy sportolóink szép eredményekkel rukkolnak ki.

„Bizakodva vágunk neki az eseménynek, remélem, minden versenyzőnk döntőbe jut – vázolta az esélyeket Huber István, a hazai szövetség elnöke.

– A világgazdasági válság sajnos bennünket is érint, ezért idén kisebb létszámú küldöttséggel érkeztünk a világbajnokságra. Ez persze semmit sem változtat a lényegen, minőségi versenyzőkkel igyekszünk öregbíteni Magyarország és a magyar fitnesz nemzetközi hírnevét.”

Bizakodásra adhat okot, hogy a szeptemberi sevillai Arnold Classic-első, junior és felnőtt országos bajnok Balogh Eszter remek formában van, ám éremgyűjteményéből még hiányzik a vb-arany. Cservenyák Gabriella tanítványa a versenykiírás miatt óvatosan fogalmazott, amikor az esélyekről kérdeztük.

Balogh Eszter remek formában várja a világbajnokságot

„Úgy érzem, ebben az évben minden tőlem telhetőt megtettem – nyilatkozta honlapunknak. – Az előzetes kiírás szerint a junior- és a felnőttkategória is nyílt lesz (nincs magasság és életkor szerinti bontás – a szerk.), így nagyon erősnek ígérkezik a mezőny, több világbajnok küzd meg a dobogós helyekért. A maximumot szeretném nyújtani, és jó lenne, ha a gyakorlatom a lehető legjobban sikerülne.

A testfordulóban az a célom, hogy tökéletes legyen a pózolás, és magával ragadó az előadás.”

Az artistic fitnessben induló junior és felnőtt magyar bajnok, Eb-negyedik Karikó Brigitta – akit Balogh Eszterhez hasonlóan szintén Cservenyák Gabriella készítette fel – az előkelő ötödik helyen végzett a nyári Arnold Classicon, ami ugyancsak bizakodásra adhat okot.

„Július óta készülünk erre a szezonra – mondta a mindössze 16 éves versenyző. – Heti öt edzésen veszek részt, mellette versenydiétázom. Az Arnold Classic és a magyar bajnokság után a világbajnokság lesz a harmadik megméretésem ebben az évben. Igyekszem a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtani, és minél jobban szerepelni.”

Shane Tusup és Nagy Viktória Zoé

Nagy Viktória Zoé fitneszbajnok tornász, akinek felkészülésében Shane Tusup is segédkezett, azzal a céllal érkezett, hogy minél jobb eredményt érjen el a világbajnokságon, és az így szerzett tapasztalatait a következő világeseményeken is kamatoztatni tudja. Huber István elmondta, Nagy Viktóriának rendkívül erős mezőnyben kell felvennie a küzdelmet a többiekkel, ám ezen a viadalon legfőbb célja, hogy felmérje a terepet.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik