Több mint 800 településről neveztek a fővárosi maratonira, 2000 külföldi is jön

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2022.09.27. 12:15
„A Duna két partján jelöltük ki az útvonalat, ami jelentős vonzerőt kölcsönöz az eseménynek.”

Megmozdul az ország, idén is több mint 800 településről érkeznek futók a fővárosba a 37. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra. Október 8-án és 9-én a mozogni vágyók veszik birtokba a rakpartot, két nap alatt 15 táv közül választhatnak – a legnagyobb érdeklődés szokás szerint a leghosszabb táv iránt mutatkozik, a vasárnap délelőtti maratonin 4000 indulóra számítanak a szervezők. Összesen csaknem húszezren állnak rajthoz a távok valamelyikén.

„Aki egyszer lefutja a maratont, újra és újra szeretné átélni az élményt – mondta Bősz Anett humán területekért felelős főpolgármester-helyettes az eseményt felvezető sajtótájékoztatón. – A futás egy életmód, az utcai futóversenyek pedig összehozzák azokat, akiknek közös a szenvedélyük. A sport közösségszervező hatása vitathatatlan, a maratoni táv teljesítése különleges sikerélményt ad – ahhoz, hogy valaki ezt átélhesse, szorgalmas munka és kitartás szükséges.”

Hazánk egyik legnagyobb és legrégebbi futóversenyének útvonala ezúttal is különleges kulisszák, világörökségi helyszínek között vezet, ennek tükrében aligha meglepő, hogy külföldről is jelentős érdeklődés mutatkozik a kétnapos esemény iránt, 83 országból érkezett már nevezés.

„A budapesti az egyik legnépszerűbb maraton a régióban, amelyre az idén már több mint kétezer külföldi futó nevezett

– ismertette Kocsis Árpád, a rendező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezető-versenyigazgatója. – A Duna két partján jelöltük ki az útvonalat, ami jelentős vonzerőt kölcsönöz az eseménynek, a vasárnapi maraton előtt szombaton rövidebb távokkal, fesztiválhangulattal várjuk a mozogni vágyókat. Hónapok óta azon dolgozunk, hogy zökkenőmentes legyen a lebonyolítás, s bár az időjárást nem tudjuk befolyásolni, a nevezők ismerik a mondást, miszerint a futáshoz nincs rossz idő, csak gyenge akarat.”
A szabadidős sportesemények létjogosultságát alátámasztja, hogy az aktív életmód egyre népszerűbb hazánkban, ugyanakkor a statisztikák azt mutatják, még mindig jelentős a lemaradásunk ezen a területen.

„A magyar emberek több mint hetven százaléka egyáltalán nem vagy csak keveset mozog, a feladat tehát adva van, ezen változtatni kell – szögezte le Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős államtitkár. – Nagy szükség van az olyan eseményekre, mint a Budapest Maraton, amely célt, kihívást ad a mozogni vágyóknak. A pandémia előtt divatba jöttek az utcai futóversenyek, bízom benne, hogy az előttünk álló években ismét növekedésnek indul a jelentkezők száma.”

Az idei Budapest Maraton jótékony célt is szolgál, az esemény 15 versenyszámában 800 adománygyűjtő vagy részvételével nemes ügyet támogató induló várható. A rendező Budapest Sportiroda 1 millió forinttal támogatja az amatőr futás nagyasszonya, a tavaly elhunyt Monspart Sarolta szellemi és tárgyi hagyatékát ápoló Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány tevékenységét. A szervezők az idén is gondoltak a fogyatékossággal élőkre, akik szombaton a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamon 500 méteres távot teljesíthetnek.

A 37. SPAR Budapest Maraton Fesztivál versenyeire az alábbi linken lehet nevezni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik