Már tízezer nevezés érkezett a Budapest Félmaratonra és Maratonra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.08.11. 13:10
Rengeteg a brit és a francia nevező az októberi hosszabb távú versenyre.

Egy hónappal az őszi futószezon rajtja előtt már összesen tízezer nevezés érkezett a szervező Budapest Sportirodához a 37. Wizz Air Budapest Félmaratonra és a 37. SPAR Budapest Maratonra.

A két klasszikus, hagyományos viadal közül elsőként a félmaratonira kerül sor egy hónap múlva, majd négy héttel azt követően rendezik meg a 42.195 kilométeres klasszikus távú versenyt a magyar fővárosban.

A BSI szerdai tájékoztatása szerint a maratonira eddig nevezők 24 százaléka külföldi, 70 országból jelezték részvételi szándékukat a futók.

A jelenlegi adatok alapján Nagy-Britanniából érkezik a legtöbb résztvevő, a második legnépesebb küldöttség pedig Franciaországból utazik Magyarországra. A BSI közölte azt is, hogy a hazai indulók is aktívak, és már az ország több mint ezer településéről adtak le nevezést.

A félmaratonin és a maratonin is külön szakmai bajnokságokat hirdetett a BSI, így többek között a művészeket, informatikusokat, jogászokat, közgazdászokat, mérnököket, orvosokat és pedagógusokat külön kategóriában is rangsorolják. A hagyományokhoz híven mindkét eseményen lesznek más egyéb versenyek is a főszámok mellett.

A félmaratonira szeptember 11-én kerül sor, míg a maratoni kétnapos programját október 8-án és 9-én rendezik.

(Borítókép: Árvai Károly/Nemzeti Sport)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik