A világbajnoki kvalifikáció a tét a gencsapáti BMX-cross országos bajnokságon

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2022.06.30. 17:51
A hétvégén rendezik meg a terepszakág magyar bajnokságát, amelynek első három helyezettje indulási jogot szerez a jövő évi vb-re.

Csaknem hetven BMX-es részvételével rendezik meg július 2-án és 3-án a gencsapáti pályán a BMX-cross, vagy másképpen a racing országos bajnokságot. A BMX e szakága szerepel a nyári olimpiai játékok programján, és nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Szombaton az időfutamon, vasárnap a hagyományos mezőnyversenyen, összesen kilenc kategóriában állnak rajthoz az ország legjobb női és férfi kerekesei, köztük számos válogatott is.

„A hazai országos bajnokságok történetében – kísérleti jelleggel – először rendezünk az országúti kerékpárviadalokhoz hasonlóan időfutamokat – árulta el Vincze Gergely, a válogatott szövetségi kapitánya, a Gencsapáti KSE és a Sopron BMX edzője. Külföldön a profi elitligákban már bevett szokás, hogy time trialt is tartanak. Ez azért is jó, mert pluszlehetőség a gyerekeknek, hogy összemérjék tudásukat és éremmel gazdagodjanak. Persze valószínű, hogy ebben a számban is a mezőnyverseny legjobbjai az igazi esélyesek, de sohasem lehet tudni. Azoknak is meg kell hagynunk a lehetőséget a dobogós helyezések elérésére, akik a mezőnyversenyben kevésbé sikeresek.”

Kelet-európai viszonylatban kiemelkedő minőségű kültéri pálya – amely mellé fedett BMX-csarnok is épült Sopronban – várja a bringásokat a hétvégén, így az infrastruktúrán semmi sem múlik.

„A korábbi országos bajnokságokhoz képest annyiban lesz más a mostani, hogy minden, az ob-n induló BMX-es eljött hozzánk előtte gyakorolni és kipróbálni a pályát, márpedig erre korábban sosem volt példa. Ez azt sugallja, hogy most sokkal komolyabban veszik a versenyzést és a rendezést, mint ezt megelőzően. Ez külföldön már régóta trend, örülök, hogy nálunk is kezd szokássá válni. A gencsapáti pálya az utóbbi időben minden évben módosult kicsit, ráadásul a rajtgépünk is új.”

A Vincze Gergely vezette Gencsapáti KSE és a Sopron BMX az ország két legsikeresebb utánpótlás-nevelő műhelye, így nem meglepő, hogy a szakember szoros küzdelmet vár.

„Mindkét klubban több korosztályban is rendkívül hasonló képességű gyerekek szállnak nyeregbe, köztük számos válogatott, így biztos vagyok benne, hogy izgalmas küzdelemre van kilátás. Nehéz lenne megmondani, ki végez az élen. Idén ez az első viadal, amelyen kizárólag magyar BMX-esek küzdenek meg egymással, hiszen az év eddigi részében többen csak a nemzetközi Alpok–Adria-kupasorozat különböző állomásain vettek részt. Mindenesetre izgalmas lesz, mivel ha minél kisebb a szórás a jó bringások között, annál nagyobb az esélye, hogy valamelyikük hibázik. Közel sem biztos, hogy minden gyerek egyformán tudja kezelni a rá nehezedő terhet.”

Márpedig a tét nagy, hiszen az első három helyezett kivívja az indulás jogát a jövő évi világbajnokságra. A tavalyi ob-dobogósok, valamint az április eleji veronai Európa-kupán a mezőny első felében végzett magyar BMX-esek pedig a 2022. július 26. és 31. között a franciaországi Nantes-ban sorra kerülő világbajnokságon indulhatnak.

A három héttel ezelőtt Sopronban rendezett Alpok–Adria-kupa remekül szolgálta a felkészülést. Vincze Gergely elárulta, bármilyen fontos is a nemzetközi megméretés, a legtöbb BMX-esnek a nemzeti bajnokság – és persze a győzelem – a legfontosabb.

„Minden verseny felkészülés a következő megméretésre, a részvétel az edzésen már nem elég, ha kiemelkedőt akarsz alkotni. Nem véletlen, hogy annak idején Hosszú Katinka sorra járta a különböző megméretéseket, hiszen csak így tudott kiemelkedő formában maradni. Ezért válhatott kora egyedülálló úszójává.”

Fotók: Sopron BMX/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik