Csányi Csanya: Szükségesek a szigorú szabályok a terepfutóversenyeken

Vágólapra másolva!
2022.03.18. 18:15
A rutinos versenyszervező a kulisszatitkokról, például a mobiltelefon fontosságáról is beszélt.

Bár a futás leginkább hobbisport, a természetben is elengedhetetlen a különböző előírások betartása. Erről kérdeztük Csányi Csanyát, aki másfél évtizede szervezi a terepfutóversenyeket.

A városi futóversenyek mellett az elmúlt években egyre többen pártolnak át a terepfutásra, amely nem csupán természetközelibbnek tetszik, de lényegesen nyugodtabb körülményeket biztosít a futóknak. Ugyanakkor több felelősségérzettel is jár, ha egy erdő, tisztás vagy nemzeti park területe a helyszín, és persze a szervezői stáb sosem lehet nyugodt, mert egy-egy ilyen terepesemény lebonyolítása legalább annyi előkészülettel jár, mint a városi verseny.

Egy ötszáz résztvevős terepverseny 55 fős személyzetet igényel.

„Az elmúlt csaknem tizenöt évben nyolcvanöt hazai terepfutóversenyt szerveztem, szóval tisztában vagyok a problémával, hogy más az elvárás a felhasználóval, vagyis a versenyzővel és megint más a szervezővel szemben –    kezdte Csányi László, Csanya, terepfutó, versenyszervező, a terepfutas.hu weboldal alapítója. – Még mindig sok embernek szálka vagyok a szemében, mert különböző szabályrendszereket alakítottam ki a sikeres, biztonságos és környezettudatos terepversenyek lebonyolításához. A futók többnyire hobbiként tekintenek erre a sportra, és úgy gondolják, a szervező a különböző megkötésekkel csak akadályozza a szabadságában, pedig az elmúlt években igen is bebizonyosodott, hogy szükségesek a szigorúbb szabályok.”     

Manapság ugyanis a versenyek alapfelszereltségéhez tartozik a feltöltött mobiltelefon.

„Tizenöt évvel ezelőtt a Vértes Terepmaratonon csak negyven futó vett részt, manapság a létszám átlagosan ötszáz fő, de a 2018-as Ultra Trail Hungaryn ezer felett volt a résztvevők száma. A több induló több problémát, több megoldandó feladatot is jelent.

Gyakori kifogás, hogy a telefon csak akadályoz a futásban, de számomra ez az érv elfogadhatatlan, mert a hátizsákban, ahol elférnek a különböző gélek, gyümölcsök, frissítők, van még hely a mobiltelefonnak is.

Amely gyakran jelent segítséget, mert minden versenyen előfordul, hogy valaki az útvonal szalagozása ellenére eltéved, esetleg le kell menteni a hegyről, és még a készülék használatával is pánikszerűen reagál a váratlan helyzetre. Néhány keresztkérdéssel, az addig megtett kilométer ismeretében és a környezet leírásával gyakran megoldható a probléma, és a mentésirányító visszanavigálja a versenyzőt a pályára.”     

FUTÁS 2022 – HAMAROSAN!
Hamarosan megjelenik Futás 2022 magazinunk, amely most leginkább az ultrafutásra fókuszál Erős Tiborral, Fogarasiné Veres Krisztinával, Ferenczi Istvánnal és Dombi Tiborral, de sikerült elérnünk a litván Aleksander Sorokint is, továbbá írunk a Spartathlon hőskoráról, és arról is, korosztályok szerint mire érdemes figyelniük az ultrásoknak. De megjelenik a magazinban az akadálysport, a terepverseny, a babakocsis futás is. A 84 oldalas kiadvány kapható az újságosoknál, az ára 695 forint.


A mobiltelefon az egészségügyi ellátáshoz is segítséget nyújthat, mert egy ötszáz indulós terepversenyen óhatatlanul előfordulnak kisebb-nagyobb balesetek. Az enyhébbek közé tartozik az esés következtében keletkezett horzsolás, vérzés, de súlyosabb, egészségügyi beavatkozást igénylő eseteknél – mint a ficam vagy a kulcscsonttörés – elengedhetetlen a mentők értesítése.

„Húsz évvel korábban majdnem mindenki ultratávot akart futni. Időközben sokan belátták, hogy alkalmatlanok az ultratáv teljesítésére, de tíz, húsz vagy harminc kilométer megtétele terepen még így is nagy kihívás. Viszont a megnövekedett létszámot korlátoznom kellett, és a kötelező előnevezés szintén feszültséget generált. Sokan figyelmen kívül hagyják, hogy a profi, bonyodalommentes versenyszervezés mennyi előkészülettel jár.”     

A versenyközpont megtalálása a legfőbb szempont – általában egy helyi sportcsarnokra esik a választás, amelynek a bérlése költségekkel jár.

„Ha nincs helyi sportcsarnok, nincs verseny sem.

Amint megvan a helyszín, leülünk a térképésszel egyeztetni, hogy megtervezzük az útvonalat, illetve tudnunk kell, az erdő melyik részén fásítanak éppen, merre találhatók védett területek, ezeket precíz részletességgel ki kell dolgozni. És akkor még ott a március-április, a madarak költési időszaka, amikor nehezebb versenyrendezési engedélyhez jutni.”     

A terepfutóversenyek szervezésének további kulisszatitkairól olvashat a Futás 2022 magazinban megjelent teljes cikkben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik